2018-ban, az első Venom-filmmel indult útjára a Sony saját Marvel filmes univerzuma (Sony’s Spider-Man Universe, avagy SSU), mely egy rendkívül furcsa alapkoncepciót választott: Pókemberhez köthető karakterekkel épít világot úgy, hogy maga a falmászó (egyelőre) hiányzik a történetből. Noha az elég zavaros, hogy a Sony legújabb Marvel-filmje, a Madame Web ennek az univerzumnak képezi-e részét, vagy sem, ez a film is az SSU koncepcióját követi. A végeredmény láttán pedig a Venom 2 – Vérontó és a Morbius után ismét jogosan merül fel a kérdés: van ennek így értelme?
A történet szerint a Dakota Johnson által megformált Cassandra Webb mentősként dolgozik a fiatal Ben Parker (a.k.a. Ben bácsi) oldalán, míg egy traumának köszönhetően elő nem bukkan egy különleges képessége, aminek korábban nem volt tudatában. Cassie ugyanis bizonyos helyzetekben a jövőbe lát, ami által képes megváltoztatni egyes eseményeket, mielőtt azok megtörténnének. Itt jön a képbe három kamaszlány, Anya Corazon (Isabela Merced), Mattie Franklin (Celeste O’Connor) és Julia Cornwall (Sydney Sweeney), akiket egy rejtélyes férfi, bizonyos Ezekiel Sims (Tahar Rahim) valamilyen oknál fogva meg akar ölni.
Ezekiel Pókemberhez hasonló képességekkel rendelkezik, emberfeletti ereje van, képes a falon mászni és még a jelmeze is olyan, mintha a The Boys Pókembert próbálná kiparodizálni. A férfi Cassie-hez hasonlóan a jövőbe lát, de nem úgy, ahogyan a nő. Ezekielnek ugyanis egy visszatérő látomása van, mely minden éjjel kísérti őt álmában: néhány év múlva a három kamaszlány már szintén pókképességekkel rendelkezik majd, és ők fogják megölni őt. Így hát a konfliktus adott: Ezekiel Sims meg akarja akadályozni saját későbbi halálát, míg Cassandra igyekszik látomásai révén megvédeni a lányokat.
Madame Web a képregényekben egy támogató jellegű karakter, aki klasszikusan csak néhány oldal erejéig bukkan fel, hogy általában valamilyen rejtvénybe csomagolt módon megpróbálja figyelmeztetni Pókembert egy közeli fenyegetésre. Így hát mindenképpen érdekes döntés volt a Sony részéről, hogy egy alapvetően mellékszerepet betöltő karakter önálló filmet kapjon Pókember nélkül. Venom esetében ez még indokolt lehetett, hiszen az a karakter a képregények lapjain is számos önálló kalandban vett részt, ám már a Morbius esetén is rezgett a léc létjogosultság kapcsán. A Madame Web tűnhet viszont mindezek közül a legindokolatlanabb választásnak, hiszen az eredeti karakter egy vak öregasszony, aki az esetek többségében egyhelyben ül egy misztikus, pókhálókkal átszőtt világban. Ehhez képest a filmhez átdolgozott koncepció egész ötletesen oldja meg, hogy egy önálló történet is elmesélhető legyen a szereplésével, kvázi egy új eredettörténetet adva neki, és az alaptörténet sem kukába való. A megvalósítás viszont sajnos már annál inkább.
A film legnagyobb problémája, hogy borzasztó a forgatókönyv. Számtalan olyan mondat hangzik el, melyet nem tudom, hogyan vehetett egy felnőtt ember komolyan. Személyes „kedvencem” az volt, mikor Syndey Sweeny szájából elhangzik a következő mondat:
„Úgy mászott, mint egy pók… ember.”
Értitek, mert hogy van egy Pókember nevű karakter, akit nagyon szeretnétek már látni, de helyette sajnos ezt a filmet kell nézni.
De ha ezektől a szörnyű egysorosoktól el is tekintünk, nem egyszer fordul elő, hogy szinte az ember arcába tolja a film a kontextust, semmit sem bízva a közönség józan felfogóképességére. Mintha az író azt gondolná, hogy csak akkor lesz a közönség számára valami egyértelmű, ha az explicit ki van mondva. Ez viszont borzasztóan természetellenes és kínos párbeszédeket eredményezett, melyek nagy részében a karakterek egyszerűen csak hangosan kimondták, ami történik, teljesen indokolatlanul.
A tempó is borzasztó. Az első szűk fél óra annyira feszesre van vágva és olyan gyorsan történnek az események, hogy az ember csak kapkodja a fejét, szinte már-már mintha egy előzetest néztünk volna. A második harmad ezzel szemben annyira lelassul és olyan szinten vontatottá válik, hogy alsó hangon 20 percet simán lehetett volna kurtítani rajta.
Ha mindez nem lenne elég, a karakterek több esetben teljesen ésszerűtlen döntéseket hoznak, és sokszor a motivációik is zavarosak. Ezekiel Sims például többször is elmondja, hogy nem engedheti, hogy a lányok lerombolják, amit felépített, de hogy az micsoda pontosan azt nem árulják el nekünk. Ezáltal súlytalanná és komolyan vehetetlenné válik az egész karakter, amin a teljesen lapos színészi alakítás sem segít. A többiek esetében érződött némi próbálkozás, de hát ők is csak hozott anyagból dolgozhattak, és ahogy mondani szokás, abból a bizonyos biológiai végtermékből nem igazán lehet várat építeni. Ettől függetlenül a lányok nem voltak elviselhetetlenül idegesítőek, a kémia közöttük és Cassandra között egész működőképes lehetett volna egy jobb forgatókönyv esetén.
Az akciójelenetek nem voltak vészesek, néhány esetben egész kreatívan sikerült bevonni Cassie jövőbe látását, de sok esetben, különösen a végső konfrontációnál kicsit zavarossá is tette a látottakat az, hogy oda-vissza vágott a film a valóság és a látomások között. Aki viszont arra számít, hogy az előzetesben is látott pókszerkós harcjelenet bármi érdekeset tartogat, azt sajnos ki kell ábrándítsuk. Az egész csak Ezekiel jövőről szóló látomásának része, és körülbelül 20-30 másodpercet tesz ki a játékidőből. Stáblistás jelenet sincs, így a film végén nyugodtan ki lehet fáradni a teremből, nem kínoz bennünket tovább S. J. Clarkson alkotása.
VERDIKT
A Madame Web egy teljesen indokolatlannak tűnő karakterrel egy meglepően ígéretes koncepciót igyekszik feldolgozni, ám a megvalósítás révén az egész projekt pofára esik. A színészek próbálkoznak, de a forgatókönyv annyira rossz, hogy a világ legjobb alakítása se menthetné meg attól, hogy borzasztó szekunder szégyenérzetbe fulladjon a párbeszédek zöme. Sokkal több lehetett volna ebben, ami különösen azért fájó, mert az esetleges jövőbeli történetszálak megalapozása meglepően jól sikerült. Ezekből viszont jó eséllyel nem sok fog megvalósulni, de ha erre a minőségre számíthatunk, akkor nem is biztos, hogy olyan nagy baj az.
1 Hozzászólás