A címszereplő harmadszor tér vissza, míg a kedves kis sárga Minyonok már negyedszer kapnak teret a vásznon. Vajon még mindig osztatlan a siker?
Annak ellenére, hogy a világon továbbra is tombol a minyon-láz, és az apróságok egytől-egyig olyan kis sárga figurákat szeretnének maguknak, mint a Minyonok, addig a Gru 3.-ban sajnos kissé nélkülöznünk kell őket. A készítők nélkülük képzelték el a sztorit, s milyen rosszul tették. A kreatív csapat alighanem az egyik legnagyobb baklövést követték el azzal, hogy kivonták a franchise legvonzóbb játékszereit. Persze itt nem arra gondolunk, hogy a filmből totálisan kihagyták volna őket, mert hát egy Gru-mese nem múlhat el Minyon nélkül, de ezúttal úgy rendezték a történet sorait, hogy csak másodhegedűsök legyenek. És ezt akár szó szerint is érthetjük, hiszen a filmben feltűnnek egy börtön tehetségkutató versenyén, miután egykori gazdájukat és munkaadójukat otthagyták: nem volt elég kihívás már Gru mellett az élet, megunták a tétlenkedést és hiányzott az egykori csibészség, a bűnözés. De hisz ez már az első rész óta nincs meg, akkor most mi történt? Az, amit írtunk pár sorral feljebb: egyszerűen a készítők ráuntak.
Szegény Grunak nem elég, hogy faképnél hagyták a Minyonok, még az ügynökség új főnökével is meggyűlik a baja. Kirúgják őt és Lucyt, miután átverte őket az anti gyereksztár, Balthazar Bratt, akit a gonosz Hollywood magára hagyott, és egyszerűen levette őt a képernyőkről, hogy más baromsággal tömje a csatornákat és csábítsa el gyerekek szívét. (Nem az első, és nem is az utolsó, hogy Hollywood fricskát kap a különféle alkotásokban, ami valljunk be, nem véletlen.) És ha már azt hittük, hogy véget ér a meglepetések sora, akkor tévedtünk, mert az Illumination Enertainment erre is rátesz egy lapáttal: megjelenik Gru ikertestvére, Dru, aki kiköpött mása főhősünknek jó nagy adag ügyetlenkedéssel.
A korábbi részekkel ellentétben a legújabb mozimese története sokkal inkább lett szétszórt, mint összeszedett, amit mi sem tükröz jobban, hogy egyszerre több kis önálló fejezetre orientálódik a narratíva. A Minyonok nem otthon, hanem börtönben lopják a napot, egymást pöckölik, tetoválják, énekelnek, más rabokat dolgoztatnak. Gru és Dru próbálják bepótolni azt a sok mindent, ami kimaradt az évek alatt. Vannak a lányok (Lucy és a kislányok), akik között a film végére egy szorosabb kapcsolat is kialakul, köszönhetően az anya-lánya motívumnak. Nem utolsó sorban pedig Balthazar Bratt, aki egy kis mozgást, színt visz a savanyúra sikeredett történetbe, megmozgatja a szálakat, hogy Hollywood ismét felfigyeljen rá, ő legyen középpontban. Soundtrackével elérje azt a nézők között, hogy ha már a történet miatt nem is, de legalább emiatt emlékezzünk a Gru 3.-ra. Másért tényleg nem fogunk, mert így hét év után kifulladt a stúdió az ötletekből.
Sok újat nem kapunk a karakterekből, ennek ellenére Agnes és az „eccavú” meséje még mindig csodálatos, imádni való, ahogy Agnes töretlenül keresi az egyszarvúakat. A Minyonokon olykor-olykor lehet egy jót nevetni, de már nincs meg értük az ováció a gyerekek között, mint amikor bemutatták, és hangos kacagások töltötték meg a termeket, helyettük most kíváncsi szempárok fürkészték léptüket. Gru már az első részben elérte karakterének csúcsát, a pálfordulást, egy tolvajból lett ügynököt, és még ikertestvére megjelenése sem váltott ki újabb érzelmet belőle. Lucy, a semleges, aki hol engedékeny anyukát játszik, hol pedig szigorú és vad anyatigrist, aki védi gyerekét. Itt nincs meg az a karakterfejlődés, amin Gru egykor átesett.
VÉGSZÓ
A Gru 3.-ra története miatt nem fogunk évek múlva emlékezni rá, hiányoznak belőle a VICCES Minyonok, a jó nagy adag fantázia, ami naggyá tette az első Gru mesét, a felhőtlen nevetések, és talán joggal mondhatjuk, itt a harmadik rész beszólásaival, jeleivel inkább célozták meg a felnőtt közönséget, mint a kicsiket. Minden bizonnyal a mese legjobb részei azok lesznek, mikor Balthazar Bratt bemasírozik a vászonra.
Szólj hozzá!