A Fehér éjszakák home video-megjelenésének apropójából érdemes beszélni az év egyik legjobb mozijáról.
Premierjekor nem beszéltünk róla, azonban most mindenképpen érdemes megemlíteni az itthon Fehér éjszakák címen futó művet, mely a hónapban debütál DVD-n, Blu-ray-en, és számtalan különféle, digitális portálon. A cikk esetenként spoilereket tartalmazhat!
Ari Aster felrázta a mozik világát 2018-ban, mikor berobbant a horror-műfaját felforgató, mégis előtte mélyen tisztelgő Örökség című filmjével. A rendező már akkor bizonyította Sundance-, és kritikus kedvenc filmjével, hogy valódi, mesteri történetmesélő: olyan szintű kontrollal irányította a filmjét és borzolta a kedélyeket, hogy azon nyomban a horror egyik új királyának lehetett kikiáltani. Aster most visszatért a második mozijával, amiből kiderült, hogy az első alkalommal nem csak beletenyerelt a lecsóba. A Fehér éjszakák ugyanolyan hátborzongató, intelligens, mélyen rétegzett mű, mint az elődje – a rendező azonban ezúttal még mélyebbre ás az emberi pszichében.
A történet tulajdonképpen egy párkapcsolati dráma, nem pedig horror, és erre Aster is ráerősített azzal a kijelentésével, mely szerint a forgatókönyvet egy csúnya szakítás után írta. A főszereplő, Dani és a pasija, Christian éppen egy párkapcsolat végén járnak. Az eszméletlenül hatásos nyitójelenet után, mely során Dani-vel és családjával szörnyű tragédia történik, Christian képtelen elhagyni barátnőjét. Dani mély depresszióba esik, Christian pedig tulajdonképpen egy csapdába találja magát, amin az sem segít, hogy a srác barátai folyamatosan arra buzdítják, lépjen ki végre a mérgező kapcsolatból. Christian és barátai egy svéd túrára készülnek, ahol egy helyi fesztiválon vesznek majd részt, melyet a csoport egyik barátja szervezett le. A doktori hallgatók amolyan szextúraként és kutatómunkaként fogják fel az utazást, ahová Dani végül saját magát is meghívatja. A fesztivált minden 90 évben rendezik meg, és a kis csoport hamarosan rádöbben, hogy valami olyasmire fizettek be, ami talán az egész életüket megváltoztatja.
Aster ezúttal is bebizonyítja, hogy mindent tud a horrorfilmekről. A Fehér éjszakák is tulajdonképpen egy műfajfilmes koktél, mely rengeteg szubzsánerből merít, és húz fel egy végletekig félelmetes, furcsa és kiakasztó horrormozit egy tulajdonképpeni párkapcsolati dráma gerincére. A kezdeti egy óra erősen merít az olyan slasherekből, melyben egy fiatal csoport, általában szexkalandok reményében indul el egy kalandra, hogy aztán életük nagyon hamar véget érjen. A csoportban benne van a gyanúsan kedves fickó, a jóképű gyerek, és a bolond is – ebben a film nagyon hasonlít Eli Roth egyes darabjaira, különösen a Motel-filmekre, de ide sorolhatjuk a The Green Inferno-t is.
Aster aztán átvezeti a filmet a folk-horror mezejére, és olyan mozik zsánertrópusait kezdi feltérképezni, mint A vesszőből font ember, vagy éppen az elmúlt években kijött A boszorkány és a Netflix-es Apostle. Nem siet abban, hogy elvigyen minket a film végkifejletéig. A mozi rendezői változata a három órát is megüti, melyben Aster lassacskán ismerteti meg velünk a fesztivál és a kis kommuna működését. Mindezek alatt a feszültség egy pillanatra sem enged fel: itt-ott feltűnik egy-egy szokatlan rituálé, fanszőrzet a pitében, és még más, egyéb furcsaságok.
A film utolsó harmadában aztán beindul az úgynevezett darálás, és itt virágzik ki a film, mint egy valódi, párkapcsolati dráma. A történetben Dani ugyanis egy befogadó közösséget keres, aki helyettesítheti a hideg barátját, és a korábban szörnyű módon elvesztett családját. Tartozni szeretne valahová. A mozi a közösség erejét, valamint a fogadott család mibenlétét is feltérképezi, miközben arra keresi a választ, hogy meddig vagyunk hajlandóak elmenni azért, hogy egy csoporthoz tartozzunk. Dani, bár eleinte idegenkedik az új szokásoktól, ebben a furcsa kommunában olyan rokonlelkekre talál, akik befogadják, és biztosítanak számára egy olyan erőteljes hátteret, amiben eddigi életében még sohasem volt része.
Aster mindvégig tűpontos kontrollal irányítja a moziját. Minden egyes pillanat a helyén van, a népzenei ritmusok pedig minket is elringatnak a fesztivál hangulatába. Még akkor is, ha már az első perctől nagyon sok olyan jel van, ami miatt valószínűleg fejvesztve rohannánk haza a rendezvényről. Aster és operatőre a fényt ebben az esetben ugyanolyan nyomasztó hatással ruházza fel, mint a sötétséget. A svédországi fehér éjszakáknak köszönhetően a karakterek mindig megfigyelés alatt vannak, nem bújhatnak el – a napok összefolynak, a drogos mámorban töltött órák pedig egyre inkább elválasztják a karaktereket a valóság szövetétől, szinte már beszívva a nézőt a mozi világába, miközben feltárják a szereplők valódi énjét. Külön érdekesség, hogy a mozi Magyarországon forgott, és sokszor lelhetünk ismerős tájakra a film nézése közben.
VÉGSZÓ
A film legvégére nem is szeretné elrejteni, hogy valójában nem horrorfilmről van szó, sokkal inkább egy erőteljes, rémisztő, furcsa, és nem utolsósorban végtelenül felzaklató hangulatdarabról. Aster állítása szerint ez volt az utolsó mozija, de ameddig ilyen kellemetlen, felkavaró módon tár fel olyan alapvető emberi érzelmeket, mint a féltékenység, a párkapcsolatok, vagy a magány, addig véleményünk szerint maradhatna nyugodtan ennél a műfajnál. Az egyetlen dolog, amit fel lehet róni az év meglepetésfilmjének, hogy az Örökséghez képest jóval kevésbé nézőbarát, és rengetegen lesznek, akikhez majd csak nagyon nehezen tud eljutni a mozi. Ez azonban ne riasszon el senkit, kiváltképp a kísérletező kedvűeket. A Fehér Éjszakák az év egyik legjobb filmje, ehhez nem fér kétség.
Szólj hozzá!