Wide Screen
Image default
Kritikák

KRITIKA: Eredet

Csak álmodom, vagy ez a valóság?

Napjaink egyik, hanem a legjobb rendezője, Christopher Nolan csaknem húsz évvel ezelőtt álmodta meg az Eredet című film történetét, ám a 2000-es évek elején még nem érezte magát elég tapasztaltnak, hogy egy ilyen volumenű filmet letegyen az asztalra. Sőt, a technika sem tartott ott, hogy el tudják készíteni, pedig a Star Wars és A Gyűrűk Ura produktumok mesés látványvilággal szolgáltak, ám a rendező jobb szerette a valóságot a mesterkelt beállítással szemben. Bár Nolan mesélt a projektről, de saját bevallása szerint egy ilyen nagy alkotás előtt jobb szerette volna kipróbálni magát egy másik film élén, így fogadta el Batman: Kezdődik és A sötét lovag rendezői székét. A Batman-filmek végül meghozták a várt sikert, a rajongók és a kritikusok is egyöntetűen zabálták Gotham City éjjeli védelmezőjének legújabb interpretációját. A siker után Nolan elővette nagy tervét, és fél éven keresztül csiszolta az Eredet forgatókönyvét, és végül 2009-ben a Warner Bros. stúdió megvásárolta a megfilmesítés jogát.

Eredet

A filmről kezdetben úgy hivatkoztak a készítők, mint egy akció-thriller mozifilmre, ám az alkotásban több stílusjegy is keveredik. Jól illik rá a sci-fi mint műfaj, de a misztikus is megállja helyét, hiszen már abba beleborzong az ember, hogy valaki tudatalattijába belemásznak álmában, s ezzel képesek megváltoztatni egy ember személyiségét. És ezzel el is érkeztünk az Eredet cselekményéhez. A történet egy olyan álomvilágban játszódik, aminek legjobb szakembere Dom Cobb (Leonardo DiCaprio). Cobb a szakmája legjobbja, akit olyan feladatokkal bíznak meg, hogy férkőzzön áldozatainak elméjébe, s lopja el féltve őrzött titkaikat, vagy éppen csírájában fojtson el egy gondolatot, s teremtsen újat. Főhősünket most azonban egy felettébb érdekes küldetéssel bízza meg a megrendelője: nem titkokat kell ellopni, hanem beültetni gondolatokat, s mindezt úgy, hogy az alany elhiggye, azok nem kósza gondolatok, álmok, hanem hogy valóban úgy gondolja. A cél érdekében pedig az álmok eredetéhez kell lemenni, ami hajmeresztő vállalkozásnak tűnik, ám Cobb mindenre képes, hogy újra együtt legyen gyerekeivel.

A történet már önmagában nagyon misztikus, és akkor még nem beszéltünk a karakterekről. Nem sokat tudunk Cobbról és múltjáról, bár már rögtön az elején kiderül, hogy ennek a mesterségnek Cobb a legjobbja, nála jobban senki sem ismeri az álmokat. Kiderül, hogy Mal (Marion Cotillard) feleségét elvesztette, s az Egyesült Államokat el kellett hagynia, hátrahagyva két kisgyerekét, akiket azóta sem látott. Sokat nem tudunk meg a film elején a szereplőkről, de a nagyszerűen megírt történetnek hála a sztorival párhuzamosan egyre mélyebbre hatolunk főszereplőnk tudatában. Nem nevezhetjük egysíkúnak a filmet, már csak azért sem, mert 2-3 párhuzamos szálon is fut a cselekmény, de nem ritka, hogy akár négy egymásra épülő történeten haladnak a szereplők, vagyis álom az álomban is lehetséges. Bár elsőre úgy tűnhet, ha nem figyelünk, hamar kizökkenhetünk, de Nolan erre is figyelt, s időközönként újra és újra megismétli a szabályokat: például hogy az álom az álomban hatványozottan lassabban telik az idő, vagy az, hogy úgy lehet felébredni belőle, ha meghalunk álmunkban.

Eredet

Már a gondolat is rettentő bizarr, hogy egy ilyen filmet megálmodjanak, de Nolan-nek sikerült. A rendező két és fél órán keresztül olyan intenzív és hatásos (nem hatásvadász) alkotást tett le a stúdió asztalára, amire nehezen találunk szavakat tíz évvel a bemutató után is. Most az évfordulós vetítésről távozva még mindig beleborzongom a cselekménybe, hogy mennyire összetett, milyen sok szálon futó sztorival rukkolt elő napjaink egyik, hanem a legjobb filmrendezője. A film tényleg több minden más alkotásnál, komplexebb bármi másnál, amit eddig láttunk a filmvásznon. Legyen szó történetről, vagy látványról, ez a mozi felülmúl minden korábbi képzeletet. Nolan nem tagadja, hogy nagy hatással voltak rá a ’90-es évek alkotásai, köztük a Mátrix-trilógia, ami lényegében pont egy ilyen virtuális térben játszódik, mint az Eredet, azzal a különbséggel, hogy itt nem gépekkel teremtenek virtuális teret, hanem maguk a szereplők kreálják az álomvilágot. A film nyelvezetén fogalmazva, a történetet Nolan ellopta egy álomvilágból, amit aztán addig polírozott, hogy az évtized egyik legjobb alkotása lett. Bár mindenre nem kaptunk választ a filmből. Az egyik ilyen nyitott kérdés a befejezés, amiről DiCaprionak mai napig vannak kérdései. Erről kérdezték a rendezőt is, aki csak annyit felelt, hogy a nézőre bízza, hogyan értelmezi az utolsó képsorokat.

Eredet

A történetet és a rendezőt már többször is fényeztük, de természetesen nem mehetünk el szó nélkül a szereplők mellett sem. A főszereplőt DiCaprio játssza, aki már a Véres Gyémántban megcsillogtatta tehetségét, de ennyire erős alakítást egyik korábbi filmjében sem mutatott. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy DiCaprio megérett és felnőtt egy ilyen szerepre, mint amit láttunk tőle az Eredetben. Harmincéves korára stílusváltáson átesett Leonak nagyon jól áll az akcióstátus. Talán éppen ilyen karizmatikus alakításai után volt bennünk félelem, hogy színésztársai fel tudnak-e nőni a feladatra mellette a filmben. Nolan itt is bizonyította, hogy mennyire jól tudja összeválogatni a szereplőket, hiszen DiCaprio mellett Joseph Gordon-Levitt, Marion Cotillard és Ellen Page alakítása hatalmas meglepetés volt. Mindenki a legjobbját hozta ki a filmből. Gordon-Levitt a Leo hű társát hozza a filmben, Cotillardot főhősünk feleségének szerepében látjuk, már-már díjat érdemlő formában hozza ezt a szerepét is Piaf legjobb női főszereplő díja után. Page pedig abszolút nagy csalódás minden pozitív szempontból. Nagyon illett rá az újonc építész szerepe, akinek karrierje feltörekvőben van, feladata a filmben pedig az álomvilág építményeinek, helyszíneinek és útvesztőinek megalkotása. Bár ezt a három színészt emeltem ki elsőként, hiszen korábbi játékukhoz képest ők hozták a legnagyobb ugrást, nem mehetünk el szó nélkül Tom Hardy és Cillian Murphy mellett sem, de bennük nincs semmi különös, hozták a kötelező zseniális alakítást. Talán Cillian Murphy és Michael Caine tehetségét nem sikerült teljesen kiaknázni a filmben, mert míg előbbi néhány jelenetben megcsillogtatja színész vénáját, addig Caine amolyan bölcs tudóst testesít meg abban a néhány percben.

Bár a film nem számít olyan úttörőnek, mint egy Star Wars vagy a példaként hozott Mátrix a ’90-es évekből, az Eredet mégis új színt hozott az akciófilmek táborába. Nolannek sikerült elérnie ezzel a filmmel, hogy nem pusztán egy látványos akciófilmre üljünk be, hanem elejétől a végéig lekössön, gondolatok kavarogjanak a fejünkben, hogy mi miért történt úgy. És ha már ez volt a cél, akkor a befejezést szándékosan hagyták meg kétértelműre, hogy a néző a saját nézőpontjából zárja le a történetet. Az Avatar látványorgia után egy másféle élményben van részünk, itt nem a vizuális effektek szakértőit állították kihívások elé, hanem a színészeket és a stábtagokat, hogy mindent élőben vegyenek filmre, s a lehető legkisebbre redukálják az utómunkát. Ebben olyan zseniális Nolan. A látvány és a jól megkoreografált szekvenciák nem lehettek volna olyan hatásosak Hans Zimmer zeneszerző fülbemászó dallamai nélkül.

Érdekes végignézni a rendező 2010-es filmjét most, hogy azóta már számtalan olyan alkotást hozott tető alá, amely bizonyos szempontból továbbvitte rendezői ars poeticáját. Amolyan keresztmetszetben helyezkedik el az Eredet – még megvan benne az a jéghideg, számító jelleg, az az éjsötét hozzáállás, ami leginkább a korai filmjeire jellemző (Álmatlanság, Memento), mégis megvillogtatja már azokat a későbbi, súlyos érzelmi töltet felé hajló tendenciáit, melyek a későbbi filmjeire jellemzőek (leginkább a Csillagok Között). De persze itt is megvan minden, amit csak elvárhatunk tőle: az eszméletlenül átgondolt set-piecek, a praktikus effektekre való törekedés, a bonyolult, mégis könnyedén érthető történetvezetés, valamint az idő és az identitás természete, azok kapcsolata iránt érdeklődő, véget nem érő lenyűgözöttség.

VÉGSZÓ

Persze, mint ahogy semmi, úgy ez a mozi sem lehet tökéletes. Nézhetünk a sok magyarázós részre úgy is, mint egyfajta idegesítő expozícióra, mely abból a félelemből született, hogy Nolan nem bízott még teljes mértékben a nézőiben (pedig A sötét lovagnál ennél bátrabb volt, a Dunkirknél pedig már teljes pompájában láthatjuk magabiztosságát), hiába van mindez olyan szépen implementálva a filmbe. Visszajön az a probléma is, mint ami majdnem az összes mozijában, hogy talán az utolsó felvonás kicsit túlzottan hosszúra sikerül, és nem tudja olyan elegánsan lezárni a filmjeit, mint ahogyan azt majd később fogja tenni. De mindig van hová fejlődni – és ennek mi csak örülhetünk. Ugyanis ameddig olyan direktorok próbálgatják a tehetségüket, akkora büdzsével és képzelettel, amilyennel Nolan, addig mi, nézők, csak jól járunk.

Még több a témában...

Egész Európában nagyot ment a Tenet

Kévés Bence Mihály

KRITIKA: Tenet

Kévés Bence Mihály

Nézzétek meg ezt az epikus, akcióra kihegyezett végső Tenet előzetest

Kévés Bence Mihály

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat