Christopher Nolan epikus drámája, az Odüsszeia, minden eddiginél nagyobb költségvetést kapott, mielőtt 2026. július 17-én végre a mozikba érkezik. Az első képsorokat nemrég mutatták be a Jurassic World: Újjászületés vetítésein, de az előzetes egyelőre még nem elérhető online.
A film Homérosz klasszikus eposzát dolgozza fel, Nolan írta és rendezte, a producerek közt pedig Emma Thomas is ott van. Ez az Oscar-díjas rendező legújabb közös projektje a Universal Pictures-szel, az Oppenheimer elképesztő sikere után.
A THR információi szerint a Universal Pictures 250 millió dollárt bocsátott Nolan rendelkezésére, vagyis az Odüsszeia lesz a rendező eddigi legdrágább filmje. A stúdió komolyan bízik a rendező víziójában, így minden eddiginél nagyobb szabadságot és hátteret biztosít neki – ezt már korábban is sejteni lehetett, amikor Matthew Belloni januárban úgy nyilatkozott: ez Nolan eddigi legnagyobb filmje.
Sztárparádé a fedélzeten
A film főszereplője Matt Damon lesz, aki a legendás görög hőst, Odüsszeuszt alakítja. Homérosz eredeti művében Odüsszeusz Ithaka királya, aki a trójai háború után hazafelé tart, miközben felesége, Pénelopé és fiuk, Télemakhosz számtalan kérővel küzdenek Odüsszeusz távollétében, abban a hitben, hogy meghalt.
A szereplőgárda tényleg elképesztő: Robert Pattinson, Tom Holland, Anne Hathaway, Zendaya, Charlize Theron, Lupita Nyong’o, Jon Bernthal, Benny Safdie, Elliot Page, Mia Goth, Himesh Patel, Samantha Morton, Will Yun Lee – és még sokan mások csatlakoztak a produkcióhoz. A forgatás jelenleg is zajlik Európa-szerte: Olaszországban, Görögországban, Skóciában és az Egyesült Királyságban dolgozik a stáb.
Egy biztos: Nolan Odüsszeiája minden szempontból grandiózus vállalkozásnak ígérkezik.