Az Avatar készítői tíz évvel később visszatértek, ugyan nem egy Avatar-folytatással, hanem az Alita: A harc angyalával, ami látványban legalább akkora élményt nyújt, és történetben?
Az ember alapvetően egy gyenge lény, amely technológia, gondolkodás és ész hiányában már rég kihalt volna, ellenben például az aligátorral. A technológiát szerettük mindig próbálgatni, ki tud jobbat esetleg gazdaságosabbat a másiknál. Ilyen volt az első Ford T-modell is, amely megmutatta igenis tudunk viszonylag értelmes keretek között járművet varázsolni. 100 év rengeteg idő, nagyon nagy távlat. 1908-ban a T-modell volt a hatalmas áttörés a benzinmotorjával a lovaskocsik között jelenleg ilyen az elektromos hajtású Tesla. Az előző példa csak arra volt jó, hogy rájöjjünk valójában mekkorát is fejlődtünk ennyi idő távlatában. Pontosan egy évszázada jelent meg Charlie Chaplin főszereplésével az Öröm Napja.
Azt a filmet megnézve láthatjuk, mekkora fejlődésre volt képes a 2009-es Avatar, James Cameron rendező látványorgiája. Akkoriban rengeteg technikai újítást és vívmányt vonultatott fel. Igazi mérföldkő volt a mozizás szempontjából, és támpontot mutatott a többi producernek, hogy hogyan is kellene izgalmasabbá tenni a filmes szakmát. Nem túlzás kijelentenünk, hogy ez idő alatt képalkotó és a filmkészítés technológia hatalmas fejlődésen ment át, és ez az évtizednyi idő bőven elég volt arra az Alita-nak és Cameronnak, hogy egy új szintre lépjenek az Avatar látványvilágától is.
Az Alita: A harc angyala legfontosabb és legfőbb erénye, amelyet “szem előtt” tarthatunk, az a szinte felfoghatatlan munka, s a technika, amelyek elénk varázsolják eme kiborglány cyberpunk stílusban elmesélt sci-fi kalandját. A 2500-as években járunk. A film szinte egésze azon aspektus köré van felépítve, hogy Alitát (Rosa Salazar) “újrateremti” egy cybersebész – akkoriban ez már mesterségnek, vagy leginkább divatnak számít – és próbálja visszaszerezni a teljesen elveszett memóriáját/emlékeit. A narratíva kibontakozása elején ez egészen érdekes történetvezetést ad a filmnek, de nagyjából a közepétől a néző azt kezdi érezni, hogy erre nem hagytak elég időt a készítők. Mikor feltűnik Zalem, kibontakozó félben van Alita sztorija, a főhős elkezd emlékezni arra, mit is tett 300 éve, ki is volt ő valójában, úgy a néző egyre többet szeretne megtudni az egész hátteréről és a miértjeiről – és ezzel az okos húzással megágyazva egy folytatás előtt.
A szerelmi szál egy kicsit erőltetett az elején, aztán ahogy telik-múlik az idő, a karakterek egyre jobban egymásra találnak, beindul a kémia, amely a nézőkre is kihat. A vászon egy szempillantás alatt életre kel, ahogy Alita szert tesz ősei harcos Berserker testére, aminek köszönhetően sokkal erősebb lesz, s így helyt tud állni a Zalem (lebegő város) alatt elfekvő Roncsváros kietlen és veszélyes utcáin. Hugo (Keean Johnson) egy tipikus gyenge láncszem minden emberi tulajdonsággal és a halandó létből adódó könnyű sebezhetőséggel. Hugo tulajdonsága egy idő után érezhető feszültséget von kettőjük közé, azonban végső soron ez adja a film csúcspontját is.
Igazi karakterfejlődésnek lehetünk szemtanúi, ahogy a főszereplő Kiborglány a történet előrehaladtával lassan felfedezi saját képességeit, amelyekre nem emlékezett eddig, és ráébred valódi énjére. Kiderül, hogy aligha van nála jobb harcos, és az a test, amelyet Dr. Dyson Ido (Christoph Waltz) – amely eredetileg a saját lányának készült – szánt neki, az bizony nem megfelelő számára. Az idő előrehaladtával sok új karaktert megismerünk, ám közöttük akadnak olyanok is, akik felvonultatnak egy-egy könnyen észrevehető emberi tulajdonságot a többi kidolgozatlan szerepek mellett. És akkor elérkeztünk a film egyik rosszfiújához, Vectorhoz (Mahershala Ali), akit nem érdekel semmi, csak az ő előrejutása, s ezt bármilyen eszközzel hajlandó segíteni. Chiren-ben (Jennifer Connelly) a film egyik fordulata során megjelennek az elveszett anyai ösztönök, amelyek a Dyson Idoval való közös gyermekük halálakor elvesztek belőle. Zapan (Ed Skrein) egy igazán csak a külsejével törődő, belül valójában üres és gyenge vadász. A film főellenségét azonban nem ők alkotják, hanem Nova (Edward Norton), aki mindössze egy snitt erejére tűnik fel a film végén.
VÉGSZÓ
Mindent összegezve az Alita: A harc angyala nem egy rossz film, pusztán minimum egy folytatásra van szüksége, hogy kibontakozhasson. Látvány szempontjából talán ez most a legszebb alkotás, és szinte biztos, hogy ez is előre fogja lendíteni a technológiát úgy mint tette azt az Avatar tíz éve. Milyen érdekes, az is James Cameron mű volt…
Szólj hozzá!