Főoldal Filmek 3 hónap alatt lezavarták a Jurassic World Rebirth forgatását
Filmek

3 hónap alatt lezavarták a Jurassic World Rebirth forgatását

Nyáron kezdődött, és már végeztek a Jurassic World Rebirth forgatásával.

320
Jurassic World Rebirth
Forrás: Universal Pictures

A sajtóközlemény szerint a Jurassic World Rebirth öt évvel a Chris Pratt főszereplésével készült trilógia befejező része, a Jurassic World: Világuralom 2022-es eseményei után játszódik. A Universal megerősítette, hogy a történet középpontjában egy csapat áll, akik versenyt futnak az idővel, hogy DNS-mintákat szerezzenek a három legnagyobb szárazföldi, tengeri és légi élőlényből. A pontos megjelenési dátumot nem közölték, de a film várhatóan 2025 júliusában kerül a mozikba, ahogy azt egy korábbi bejelentésből tudjuk.

A film hivatalos leírása szerint „Öt évvel a Jurassic World: Világuralom eseményei után a bolygó ökológiája nagyrészt lakhatatlanná vált a dinoszauruszok számára. A megmaradt példányok elszigetelt, egyenlítői környezetekben élnek, ahol az éghajlat hasonló az egykori élővilágukhoz. A trópusi bioszféra három kolosszális élőlénye birtokolja a kulcsot egy olyan gyógyszerhez, amely életmentő hatással lehet az emberiség számára.”

Frank Marshall producer megerősítette, hogy leforgatták a franchise következő részét. A forgatás 2024. június 13-án kezdődött Thaiföldön, és 106 nap után, szeptember 27-én fejeződött be az Egyesült Királyságban. Marshall az X-en (egykori nevén Twitteren) osztott meg egy képet.

Jurassic World Rebirth magyarországi bemutatója tervek szerint 2025. július 2-án lesz.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események