Főoldal Filmek Korábban jön a Godzilla x Kong: Az új birodalom
Filmek

Korábban jön a Godzilla x Kong: Az új birodalom

A Godzilla és Kong új bemutatója mellé kaptunk egy nemzetközi előzetest is néhány új jelenettel.

309
Godzilla x Kong: The New Empire
Forrás: Warner Bros.

A Godzilla x Kong: Az új birodalom a vártnál két héttel korábban fog a mozikba kerülni, mint ahogy azt korábban hirdették. Bong Joon-Ho Mickey 17 című filmjét teljesen kivették a programból, helyére került be a Szörnyuniverzum legújabb része. A Legendary és a Warner filmje így most 2024. március 29-én kerül bemutatásra, kizárólag a mozikban.

A filmhez egy új japán trailert is kaptunk, bár néhány jelenetet felhasználtak az első teaser előzetesből, több, eddig még nem látott felvételt is hozott, amelyeken az ikonikus Kaiju-k egyesítik erőiket, hogy felvegyék a harcot a Scar King névre keresztelt új és hatalmas fenyegetéssel szemben.

Konghoz hasonlóan a Skar King is egy másik óriásmajom az Üreges Földből, de hallottunk már pletykákat arról, hogy Godzillának is lesz egy gonosz ellenlábasa, akivel meg kell küzdenie. Erről kaptunk már képeket néhány napja egy hamarosan megjelenő LEGO-szettnek hála. Egy albínó szerű szörnyről kaptunk képet, amit Shimo-nak hívnak, és egyik képessége, hogy megfagyaszt mindent maga körül.

A film hivatalos szinopszisa szerint: “A mindent eldöntő, minden eddiginél nagyobb háború nem ért véget azzal, hogy Kong és Godzilla szembetalálkozott és összemérte az erejét. Mert az ember most már kénytelen belenyugodni, hogy nem ő a legerősebb a földön. És nem ismeri igazán a saját világát: várja még néhány eddig rejtve maradt meglepetés. Bujkál még valami a föld alatt, ami felébredt és pusztítani akar. Az emberiség képtelen megállítani. Talán Kong is képtelen volna. És Godzilla is. De ha ők ketten összefognának, akkor esetleg megmenekülhetnének ők is és mi is…”

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Godzilla x Kong: Új birodalom
Filmek

A Top Gun: Maverick miatt kellett anno újraforgatni a Godzilla Kong ellen jeleneteit

A rendező beszélt még többek között arról is, hogy ki ihlette a...

Godzilla x Kong: Új birodalom
Filmek

A box office jelentés szerint a Godzilla x Kong: Az új birodalom egy hétvége alatt megkereste az árát

A Titánok csúcsra törtek, Godzilla és Kong összehozta 2024 legnagyobb nyitóhétvégéjét.

Godzilla x Kong: Új birodalom
Filmkritikák

Godzilla x Kong: Az új birodalom kritika

Godzilla és Kong porig rombolta mindazt, amit eddig felépítettek köréjük.