Főoldal Játékok Kisebb botrány a PlayStation 5 indulásán: Play has no limits szlogen játékok nélkül, miközben még készlethiányban is szenved a Sony
Játékok

Kisebb botrány a PlayStation 5 indulásán: Play has no limits szlogen játékok nélkül, miközben még készlethiányban is szenved a Sony

Erős vassal, erős marketingszöveggel, de kevés tartalommal rajtolt a PlayStation 5.

441
PlayStation 5

Miközben a Sony világraszóló csinnadratta közepette ünnepli legújabb konzoljának megjelenését, addig a már szerencsésnek mondható országok gamerei több fórumon is elégedetlenségüket jelezték. A legfőbb probléma az eszközök száma, mely egy ekkora volumenű megjelenésnél kriminálisan alacsonyra sikeredett, és a vásárlók szerint a cég “egyáltalán nem volt felkészülve az indulásra” (tegyük hozzá, hogy a Microsoft háza táján sem sokkal rózsásabb a helyzet). 

Ha ez nem lenne elég probléma, az olyan nevesebb, viszonteladó weboldalakon, mint az eBay, már tucatjával jelennek meg listázások a konzolról, ahol a kedves, jószándékú tulajdonosok akár négyszeres áron kínálják portékájukat. Aki erre utazik, az most nagyon izgalmas piaci résre tapintott rá, hiszen az igény az új konzolokra csillagászati méreteket öltött az elmúlt napokban. 

Felmerül a kérdés, hogy vajon a nagy konzolgyártók szándékosan generálják-e ezt a fajta igényt, vagy tényleg ennyire felkészületlenül érte őket a megjelenés dátuma. Az tény, hogy ezáltal hatalmas igényt generáltak a gépeikre – az viszont megint egy teljesen más kérdés, hogy egyáltalán szükség volt-e erre. Már az első leleplezéseknél (legyen szó a hardverről, vagy akár a szoftveres bemutatókról) az elvárások és az izgalom is az egekbe szökött az interneten, így kérdéses, hogy szükség van-e egyáltalán ilyesfajta mesterséges “exkluzivitás gyártásra”.

Az online viszonteladás kultúrája egy-két rendkívül vágyott terméknek az elmúlt időszakban meglehetősen elharapódzott, és nem csak kis hazánkban. Az Egyesült Királyságban már igyekeznek harcolni a különféle “scalperek” ellen, akik legfőképpen a koncertjegyeket igyekeznek pofátlanul magas árakon továbbadni. A harc mellett olyan előadóművészek álltak ki, mint Taylor Swift, vagy éppen Bruce Springsteen, akik rajongói igazolást használó szoftverek segítségével igyekeznek felvenni a csatát az automatizált botok ellen.

Persze az olyan weboldalak, mint az eBay, teljesen demokratikusan működnek, és egyelőre nem vezettek be semmilyen arra vonatkozó korlátozást, hogy milyen terméket milyen áron adhassanak el a regisztrált felhasználók – de nem kell olyan messzire menni, elég megnézni a népszerű hardverapró fórumot, ahol szintén egekbe szöktek a PS5 konzolok árai. Mindeközben a Sony és a különféle viszonteladó boltok is igyekeznek bizonygatni, hogy a megjelenés napján lesz pár eszköz eladásra, biztos adatokat azonban eddig még nem tudtak szolgáltatni. Addig is a következő generáció hivatalosan is elindult – egyelőre azonban úgy néz ki, játékosok nélkül.

Szerző
Orosz Ferenc

Filmes újságíró, hazai és külföldi kiadványoknál egyaránt. Általában kritikákat közlök, valamint filmfesztiválokról tudósítok. Emellett filmesként is tevékenykedem, többnyire írói/rendezői pozícióban.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

PlayStation 5
PlayStation

Kiszivároghattak a PS5 Pro részletei, brutálisan erős konzol jöhet

A pletykák szerint akár 2024 karácsonyán érkezhet az új PlayStation 5 Pro.

Marvel's Spider-Man 2
PlayStation

Marvel’s Spider-Man 2 frissítés érkezik március 7-én

Ezeket az újdonságokat hozza a Marvel’s Spider-Man 2 következő frissítése.

Elden Ring Shadow of the Erdtree
Játékok

Bemutatkozott az Elden Ring első nagy kiegészítője

Idén nyáron érkezik a Shadow of the Erdtree című kiegészítő.