Főoldal Filmek Kiképző valamennyi Bosszúálló harcstílusát eltanulta a Fekete Özvegy-filmben
Filmek

Kiképző valamennyi Bosszúálló harcstílusát eltanulta a Fekete Özvegy-filmben

Kiképző a végső előzetesben már mutatott néhány ismerős mozdulatot

671
Kiképző

A hét elején kijött a Fekete Özvegy-film végső előzetese, tele új akciójelenettel, és még a főellenségről, Kiképzőről is többet megtudunk. Bár már az első előzetesben is feltűnt a titokzatos karakter, de csak most értettük meg igazán, hogy hogyan kapcsolják majd össze Natashával, milyen szerepet játszik a történetben, és miért akarja mindenáron elkapni Scarlett Johansson karakterét – ezt a tegnap megjelent trailerelemzésben már kifejtettük.

Az új kedvcsináló nemcsak hogy Kiképző a képregényektől kissé eltérő kosztümjét mutatja meg több beállításban, de harcmodorát is, aki láthatóan a Marvel Moziverzum elmúlt tíz évében mást sem csinált, mint tanulmányozta a Bosszúállókat, és eltanulta a főszereplők mozdulatait. A képregényekben egy szérumot fecskendeznek Kiképzőbe, ami megnöveli testi erejének határait, ezáltal fotografikus memóriára tesz szert. Ez azt jelenti, hogy Kiképző képes azonnal felszívni a tudást, illetve tökéletesen leutánozni ellenfelei mozdulatait miután egyszer látta a mozgást. Bárki harcstílusát képes lemásolni, hogy saját fegyverével üsse ki. Ez a képesség teszi Kiképzőt a Marvel egyik legfélelmetesebb ellenfelévé.

u5r6GHhR o

Nem teljesen tiszta, hogy milyen eredettörténetet kap a karakter a filmben, mennyire maradnak hűek a nyomtatott lapok írott soraihoz, bár erre bizonyos értelemben ráerősített a végső előzetes, ugyanakkor különbségeket is felfedezhetünk, kezdve az eredetitől eltérő maszkkal. A videóban jól látható, hogy Kiképző nemcsak Fekete Özvegy mozdulatait tanulta el a Vasember 2.-ből, de Amerika Kapitány pajzsdobását is megtanulta. Pontosan úgy dobja a pajzsot, mint Steve Rogers. Később karmokat is látunk az ujjai végén, ezt is láttunk már korábban. Fekete Párduc hasonló mozdulatot mutatott be az Amerika kapitány: Polgárháborúban. És ott van még az íj és a nyíl, amit Sólyomszemtől tanult el, végezetül pedig közelharcban alkalmazott stílust pedig maga Fekete Özvegy ihlette. És még egy ismerős mozdulatot kiszúrhattunk a videóban, mikor Natasha és Kiképző kizuhan a helikopterből, a Bosszúállók, de leginkább Vasember mozdulataival kerülgeti az akadályokat.

Natasha félelmetes ellenféllel kerül összetűzésbe, mert nem csupán egy, hanem több harcstílussal kell számolnia az ütközetben, valamennyi szövetségesével, akivel találkozott a múltban. Sőt, általános stílusa és megjelenése még a Tél Katonáéhoz is hasonlít, mindketten maszkot viseltek, és brutális hatékonysággal végezték ki ellenfeleiket, ezen felül pedig mindkét szereplő kapcsolatban állt egy nagyobb és baljós szervezettel – Kiképző a Vörös Szoba vezetője.

A Fekete Özvegy április 30-án kerül a magyar mozikba.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Amerika kapitány: Szép új világ
Filmek

Az állítja Giancarlo Esposito, hogy eddig senki nem találta el szerepét az Amerika kapitány: Szép új világban

Giancarlo Esposito már feltűnt az Amerika kapitány: Szép új világ előzetesében.

The Falcon and the Winter Soldier
Filmek

Mikor és hány órás lesz a Marvel Studios panelje a San Diego-i Comic-Conon?

Megerősítést kapott a Marvel Studios prezentációja a San Diego-i Comic-Conon.