Pókember: Idegenben

Kevin Feige és a Sony Pictures közösen dolgoznak a Pókember: Nincs hazaút marketingjén

Egyre szorosabbra fűzik a Marvel és a Sony barátságot.

A Marvel Studios elnöke, Kevin Feige is részt vesz a marketingben, így a Sony Pictures stúdióval közösen fogják majd népszerűsíteni a Pókember: Nincs hazaút című filmet. Eddig az volt a felállás, hogy a Marvel forgatta és dolgozta ki a történetet, de gyakorlatilag ezután mindent a Sony Pictures vett kézbe, ám ez most változott picit.

A két stúdió immáron harmadik alkalommal dolgoznak egy közös rendezésű Pókember-filmen, amiben Tom Holland visszatér a falmászó szerepében. A Marvel Studios és a Sony Pictures 2019-ben összeugrott – bár sokan ezt is csak egy okos marketinghúzásnak gondolják, előre megbeszélték, és színjáték volt az egész – és egy rövid időre elváltak útjaik. Kisebb közfelháborodást váltott ki a dolog, de végül sikerült megújítani a szerződést, azóta pedig minden korábbinál nagyobb az egyetértés a két stúdió között.

Egy interjúban Ayad Ayaz, a Walt Disney stúdió marketing igazgatója megemlítette, hogy Kevin Feige a Sony Pictures-szel közösen vesz részt a Nincs hazaút marketingkampányában. Ayaz a következőket fogalmazta meg a The Hollywood Reporter kérdéseire.

A Pókember marketingjét teljes mértékben a Sony végzi. Kevin Feige és csapata szorosan együttműködik a Sony csapatával. Szóval ebben az értelemben van koordináció. Arról is gondoskodunk, hogy tisztában legyünk azzal, hogy ki mikor mivel áll elő. De nem dolgozunk együtt a kampányon, mert ez az ő filmjük. Ők kezelik, de van egy bizonyos szintű koordináció, hogy mindenki számára előnyös legyen.Kevin Feige

Az eredeti megállapodás a Marvel Studios és a Sony Pictures lehetővé tette, hogy a saját filmek mellett a barátságos és közkedvelt Pókember együtt lógjon a Bosszúállókkal, ami kizárólag a Disney tulajdonában van, míg a Marvel Moziverzum kánonjában játszódó önálló Pókember-filmek a Sony Pictures produkciói maradtak volna. Ezen a felosztáson csiszoltak az elmúlt három évben, hogy még jobb legyen a barátság a két stúdió között.

A következő filmet december 16-án fogják bemutatni az amerikai mozikban.

Pókember
Total
0
Shares
Previous Article

A Marvel Alien képregénye megerősítette a Xenomorph egyetlen igazi gyengeségét

Next Article
Sasha Calle

A The Flash forgatási videóján Sacha Calle, avagy Supergirl lebeg a magasban

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!