Főoldal Játékok Két okból is fájhat azoknak, akik PlayStation 5-re várták a 2018-as Spider-Man-játékot
Játékok

Két okból is fájhat azoknak, akik PlayStation 5-re várták a 2018-as Spider-Man-játékot

A Sony ezt most rendesen túlkomplikálta.

460
Spider-Man

Sokan abban a reményben várták a Sony új konzolját, hogy a két éve megjelent Spider-Man-játékot felújított formában majd megkapják az új, PlayStation 5 konzolra, azonban a Sony rendesen túlbonyolította a dolgot. Még a játék megvásárlása sem lesz egyszerű feladat azoknak, akik majd az új konzolon szeretnék játszani Peter Parker kalandját. A Sony korábban már megerősítette a Kotakunak, hogy a Spider-Man Remastered címet – azaz a PS5-ös frissítést – nem egy önálló címként fogja árusítani, sőt lehetőséget sem kínál a régi játék tulajdonosainak, hogy ingyen frissítsék a játékot.

Két szomorú hír is van ezzel kapcsolatban. Az egyik út, ha a novemberben megjelenő Spider-Man: Miles Morales Ultimate Edition csomagot választjuk, aminek részeként megkapjuk a felújított Spider-Man-t is. Ennek bolti ára $69.99. Egyébként, aki csak a Spider-Man: Miles Morales-szel szeretne játszani, annak csak 49.99 dollárjába fog fájni az új játék. Az átdolgozott első részt azonban ők is csak egy 20 dolláros upgrade fejében kaphatják meg, mivel az integrálva lett Miles kalandjába. Ellenben a PlayStation 4 tulajdonosok ingyen frissíthetik a Miles Morales-t PS5-ra, persze a felújított eredetiért nekik is ugyanúgy külön kell még fizetni.

De talán az egészben a legszomorúbb, hogy a Spider-Man mentéseinket nem tudjuk majd átvinni a PlayStation 5-re, mert a Sony saját állítása szerint az új konzol új csomagként kezeli majd a felújított játékot, ezért a korábbi mentéseinknek nem vesszük hasznát majd. Üröm az örömben, hogy a régi játékot legalább játszhatjuk (mentéssel együtt), hiszen a Marvel’s Spider-Man is visszafelé kompatibilis cím, de ebben az esetben az új fejlesztéseket nem élvezhetjük, legfeljebb a töltések lesznek gyorsabbak, ha az SSD háttértárra telepítjük a játékot.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...