Főoldal Filmek Készül a Suicide Squad folytatása
Filmek

Készül a Suicide Squad folytatása

David Ayer rendező mondta, hogy már tárgyalnak az Öngyilkos osztag folytatásáról.

759

David Ayer rendező mondta, hogy már tárgyalnak az Öngyilkos osztag folytatásáról.

Már hónapokkal azelőtt, hogy a Suicide Squad – Öngyilkos osztag a mozikba került volna olyan pletykák keltek szárnyra, hogy a Warner Bros. és a DC Comics már a folytatáson törik a fejüket. Tovább erősítik a feltételezéseket azok a tények is, hogy a DC két olyan időpontot is lefoglalt már, amihez még filmet nem társított. Az egyik időpont 2018. október 5., a másik 2019. november 1. Amíg várjuk a hivatalos bejelentést, hogy mik fognak érkezni azokon a napokon, addig David Ayer már be is jelentkezett a Suicide Squad 2 folytatásra. A rendező elmondta, hogy már meg is van a sztori a folytatásra, ami nem meglepő, hiszen több cliffhanger-rel fejeződött be az első felvonás.

Spoiler rész!
Az egyik legnagyobb ilyen jelenet a filmben az, mikor mindenkit visszavisznek a cellájukba, és élik tovább „hétköznapi” életüket, ám Harley Quinnt Joker megszökteti a börtönből, de nem derül ki, hogy mi történt velük. A rendező egyik nyilatkozatában erre is van magyarázat, mert erre az opcióra már az első hét során felkészült a stáb.

A forgatás első hetén készítettünk pár képet arra, s nem akarom veszni hagyni azokat, de semmi sem lehetetlen. Ott van az is, hogy Amanda Waller irányítani tudja ezeket a fickókat, és a nap végére „szupergazemberekké” kovácsolta őket. Plusz Joker és Harley viszonya, ami megint egy jó ómen lehetne, az ajtók nyitva állnak…

A film hiába döntötte meg az augusztusi rekordot, a történet akkor is kivetnivalót hagy maga után. Rossz volt a vágás és nagyon érződik rajta a kapkodás, és az, hogy valami nagyot akartak alkotni, ám ez egyáltalán nem sikerült. Nagyon meglepődnénk, ha a stúdió a folytatást is ilyen formában készítené el. Személyes véleményünk, ha a rendező marad is a következő részre, akkor garantáltan kapni fog egy segédrendezőt, akivel közösen fognak forgatni.

A DC univerzum a következő években több filmet is bemutat majd. 2017. június 2-án érkezni fog a teljesen új Wonder Woman film, aminek az előzetese révén bizakodásra van okunk. De az Igazság ligáját (2017. november 17.), az amolyan DC-és „Bosszúállós” filmet sem szabad elfelejtenünk, mert erre már a Suicide Squadban is volt utalás. Papíron mind a két film nagyon jól mutat – ezt a Batman Superman ellenról, és az Öngyilkos osztagról is elmondhattuk -, de valamiért a filmes változatról ezt nem lehet elmondani. Reméljük, hogy nem fogják elhamarkodni, mert nagyok az elvárások a DC Comics és a Warner Bros. stúdió felé.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...