Főoldal Filmek Jude Law teljesen más karaktert játszik a Marvel Kapitányban
Filmek

Jude Law teljesen más karaktert játszik a Marvel Kapitányban

Jude Law karaktere körül megy a titkolózás, azonban lehet, hogy most végre fény derült arra, hogy a színész kit játszik a Marvel Kapitányban.

592
Marvel Kapitány Jude Law

Jude Law karaktere körül megy a titkolózás, azonban lehet, hogy most végre fény derült arra, hogy a színész kit játszik a Marvel Kapitányban.

A Marvel következő filmje a jövő év elején debütáló Marvel Kapitány lesz, amit azért is várunk annyira nagyon, mert ez lesz a Marvel Moziverzum első önálló női szuperhősfilmje. Másrészről pedig ezt a Bosszúállók negyedik része követi, ahol Carol Danvers (Brie Larson), azaz Marvel Kapitány nagyon fontos szerepet kap az univerzum megmentésében.

A stúdió meglehetősen szűkszavú a Marvel Kapitánnyal kapcsolatban, sokáig még azt sem árulták el, hogy pontosan melyik évben játszódik a film, de szerencsére a Disney japán oldalának ez lelepleződött. A filmből megjelent egy előzetes is – kigyűjtöttük a trailer legfontosabb elemeit-, amiből sok mindent nem tudtunk meg, még azt sem, hogy az Oscar-díjas Jude Law kit alakít benne. Hivatalosan nem jelentették be, hogy Law kit kelt életre a vásznon, de most talán a Funko Pop! Vinyl Figure figuráknak köszönhetően ezt is megtudtuk.

First Look at Captain Marvel Funko Pops! Leaked! from r/marvelstudios

A képen látható Funko figura pontosan olyan ruhában van, mint ahogy láttuk a karaktert az előzetesben, de ami izgalmasabb, hogy a játékfigura dobozán a Yon-Rogg név olvasható. A képregényekben Yon-Rogg a Kree hadsereg tagja volt, egy katonai parancsnok. A karakter később beleszeretett Unába, majd Marvel Kapitány egyik ellenlábasává változott, ennek ellenére korábban úgy írták le Law szerepét a filmben, mint Marvel Kapitány mentorát, egy Mar-Vell nevezetű szereplőt.

[penci_related_posts dis_pview=”yes” dis_pdate=”no” title=”Még több a témában…” background=”” border=”” thumbright=”yes” number=”4″ style=”grid” align=”none” withids=”” displayby=”tag” orderby=”random”]

Amennyiben igaz a Redditen megjelent kép, s nem egy rajongói alkotásról van szó, akkor a karakter kiléte válasszal szolgálhat arra is, hogy a stúdió miért titkolta ennyire Jude Law szerepét a filmben, hiszen, ha valóban igaz, hogy Carol Danvers egyik legfőbb nemezisét alakítja a filmben, akkor nem akarták előre lelőni a poént, az utolsó percekig szerették volna titokban tartani a Skrullok mellett a másik ellenséget. Ugyanakkor mégsem mehetünk el mellette szó nélkül, hogy a játékforgalmazó korábban megerősítette, nem fogják megnevezni Jude Law karakterét a dobozon, vagyis csak Star Commander néven fognak hivatkozni a karakterre, és a Marvel Studios sem annak hírében áll, hogy ne tudna titkot tartani.

Eközben pedig jelenleg is tart a Marvel Kapitány újraforgatása, hogy a lehető legnagyobb rendben legyen minden a 2019. március 7-ére kitűzött bemutató napjára.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

1 Hozzászólás

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Aliens vs. Avengers
Másvilág

A Marvel összeereszti a Bosszúállókat a Xenomorphokkal a képregényekben

Már nagyon várták a rajongók, hogy a Bosszúállók és a Xenomorph összecsapjon.

Pókember: Idegenben
Filmek

Kitűzték a Pókember 4. forgatásának időpontját, de ki lesz a rendezője?

Ki lesz Jon Watts utódja a Pókember 4. rendezői székében?