Főoldal Filmek James Cameron forgatási fotókat osztott meg a régóta várt Avatar folytatásból
Filmek

James Cameron forgatási fotókat osztott meg a régóta várt Avatar folytatásból

Abban biztosak vagyunk, hogy csodálatos lesz a folytatás.

374
Avatar
Forrás: 20th Century Studios

Csaknem egy évtizeddel az Avatar franchise első rész bemutatója után még mindig nem mutatták be a folytatást. Többször is elhalasztották a premiert, de ha jobban tetszik, azt is lehet mondani, hogy 10 éven keresztül készítették elő a második résznek a terepet. James Cameron rendezőről tudni kell, hogy maximalista, és a rendelkezésre álló technikákból a maximumot hozza ki, és elnézve a lenti forgatási képeket, emeli a tétet a folytatásban, a film úttörőnek számít majd.

Az egyik forgatási képen Cameron az Edie Falco által alakított Ardmore tábornok mellett áll az első filmben látott dragon gunship parancsnoki fülkéjében. Az Entertainment Weekly által megosztott képeken természetesen nagy hangsúlyt kapnak a második rész víz alatti építményei és díszletei, hiszen ahogy azt már megtudtuk előzetesen, a folytatás többnyire Pandora bolygó felszíne alatt játszódik majd, hiszen az emberek elpusztították a na’vik élő otthonát a bolygón.

A fotók mellett egy interjú is készült Cameronnal, aki az Avatar folytatásaihoz vezető útról mesélt. A rendező ezt a hosszú és kemény folyamatot “eléggé őrültnek” nevezte, s talán okkal hivatkozott így rá, tekintettel, hogy a folytatás tervezési fázisai már 2012-ben megkezdődtek. A franchise helyzete azért is különleges, mert már tudjuk, hogy nem egy, hanem egyenesen 4 folytatást kap a film az évtized végéig. Azt is tudjuk, hogy az Avatar-folytatások 1 milliárd dollárba kerülnek, ami filmenként 250 millió dollárt jelent.

Az EW riportjából kiderül, hogy az Avatar 2. és 3. helyszínéül nem véletlenül választotta Cameron az óceánt, ugyanis a filmrendező nagy szerelme az óceán. Emlékezzünk csak vissza az 1997-ben bemutatott Titanic című filmre, nem véletlenül választotta éppen azt a feldolgozást.

Az óceánnal foglalkozom, amikor nem filmeket készítek. Szóval ha egyesíthetem a két legnagyobb szerelmemet, amelyek közül az egyik az óceánok felfedezése, a másik pedig a játékfilmkészítés, miért ne tenném?.

James Cameron

Korábban már megtudtuk, hogy az Avatar 2. cselekményközpontjában Jake Sully és új családja kap szerepet, akik Pandora új területeit fedezik fel, többek között sok időt töltenek majd a vízben és a víz körül. Láttunk koncepciórajzokat a víz alatti ruhákról is, illetve egy nagy, rákszerű tengeralattjárót a folytatásból.

Tavaly szeptemberben az Avatar 2. forgatása befejeződött, és az Avatar 3. forgatása is a végéhez közeledik. Sokáig úgy volt, hogy a második részt most pénteken fogják bemutatni a mozikban, de a COVID-19 miatt a premiert 2022. december 16-ára tolták. A további alakulás: az Avatar 3. 2024. december 20-án, az Avatar 4. 2026 decemberében, míg az Avatar 5. 2028 decemberében érkezik.

James Cameron Avatar

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...