Főoldal Játékok Jack Black csatornáján élesben mozog a Psychonauts 2
Játékok

Jack Black csatornáján élesben mozog a Psychonauts 2

De ha ez nem elég, Black még énekel is.

846
psychonauts 2 hands off demo gameplay preview impressions e3 2019

Jack Black pillanatok alatt milliós követőtáborra tett szert, amikor elindította JablinskiGames nevű gaming csatornáját. Most pedig egy kifejezetten izgalmas exkluzív videóval jelentkezett, ahol a széles körben imádott Psychonauts folytatását próbálta ki.

Jack Black szerepe azonban nem csak ennyi a történetben, ő ugyanis a szinkronhangja annak a fénycsóvának, amely a főhőst, Razputin “Raz” Aquatot segíti. Ezen felül különböző betétdalok feléneklésével is hozzájárult a fejlesztéshez, tehetségét a videó elején meg is csillogtatja.

A játék nagyjából három percen át fut élesben, de ennyiből is látható, hogy játékmenet tekintetében méltó marad az első részhez. A logikai feladványok és a platformer elemek maradnak a központban, miközben a világ legalább olyan színes és mókás marad, mint legutóbb.

Ha minden a terv szerint halad, a Psychonauts 2 valamikor 2021 folyamán érkezik, PC, PlayStation 4 és Xbox One konzolokra. Ezen felül tudjuk még, hogy Xbox Series X-re is portolni fogják, illetve a Microsoft platformjain a Game Pass kínálatába is bekerül.

Szerző
Szarka Roland

2003 karácsonyán egy PlayStation 1-et találtam a fa alatt, és azóta se eresztenek a játékok, így a gamer rovat csapatát próbálom erősíteni.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Astro Bot
PlayStation

Új tartalmakkal gazdagodik az Astro Bot

Hetente érkeznek új tartalmak a nagy sikerű Astro Bot-játékhoz.

Until Dawn
PlayStation

Az Until Dawn folytatására utalt a videójáték pszichiátere

A remake és a közelgő filmadaptáció után jöhet az Until Dawn folytatása?

Until Dawn
Játéktesztek

Until Dawn teszt

Az Until Dawn sokkal szebb lett, de ez kellett nekünk, ettől fogunk...