Wide Screen
Image default
Filmek

J.J. Abrams spinoff filmet szeretne a Ren lovagjainak

A rendező erősítette meg, hogy szeretne egy mellékfilmet a Ren lovagjai néven ismert harcosoknak.

A rendező erősítette meg, hogy szeretne egy mellékfilmet a Ren lovagjai néven ismert harcosoknak.

Egy röpke pillanat erejéig már megcsodálhattuk ezeket a harcosokat Az ébredő Erő filmben, de túl sok mindent nem tudtunk meg róluk – sőt, közel semmit sem, mindössze annyit, hogy Kylo Ren leghűségesebb, és legerősebb harcosai. Számos pletyka felütötte már fejét, hogy a folytatásban, azaz az Episode VIII-ban talán visszatérnek, s nagyobb szerepet is kapnak a Sötét oldal harcosai. (Több forrás is arról számolt be, hogy a harcosok az Ahch-To felszínén Luke Skywalkerrel fognak megvívni, valamint hogy a hetedik részben Rey víziójában a jövőt látta.)

Jelenleg Abrams teljesen a Star Trek: Mindenen túl promózásán van, de a nagy munka közepette volt arra is ideje, hogy a Colidernek interjút adjon, melyben elárulta, hogy mely filmet szeretné a jövőben megnézni. A válasz pedig egyértelmű volt, egy önálló Kylo Ren Lovagok filmet szeretne mielőbb a vászonra varázsolni.

Beszélnem kell Kathy Kennedyvel (LucasFilm elnöke), aki az egészet viszi, és úgy tűnik, hogy csak a megfelelő gombot kell megnyomnia. Nincs semmi, amit szívesen megnéznék, bár azt hiszem mégis van egy. Azt kell hogy mondjam a Ren Lovagok története az, ami nagyon menő dolog lenne.

A hétvégi SWCE után többen is megerősítették, hogy valóban lesz egy harc a távoli planétán, amit Luke és a Ren Lovagok fognak vívni. Mégis igazak voltak a hírek, hogy a forgatás alatt több fekete ruhás és maszkos színész kap szerepet a nyolcadikban? Azt kell, hogy mondjuk, igen! Ha valaki, akkor J.J. Abrams képes meggyőzni a LucasFilm elnökét a Ren Lovagjai történetfilmről, mely az első olyan filmje lehet a Disneynek, amit a Star Wars franchise következő érájában, 2020 után készül piacra dobni. Kíváncsian várjuk, hogy a hetedik rész rendezőjének sikerül-e meggyőznie az elnök asszonyt.

Még több a témában...

Megvan, hogy ki játszhatja Csingilinget a legújabb Pán Péter élőszereplős Disney feldolgozásban

Vigh Martin

Az HBO Max több A sötét Igazság Ligája spin-off sorozattal készül, John Constantine és Zatanna is sajátot kaphat

Kévés Bence Mihály

Giancarlo Esposito már a The Mandalorian negyedik évados terveiről beszélt

Vigh Martin

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat