J.J. Abrams fiával közösen új Pókember képregényen dolgoznak, benne egy teljesen új gonosszal

Egyelőre nincs Pókember 4. rész, de lesz helyette egy teljesen új Pókember képregénysorozat, amit J.J. Abrams és a fia, Henry fognak készíteni a rajongóknak.

Kévés Bence Mihály
2 Min Read

Egyelőre nincs Pókember 4. rész, de lesz helyette egy teljesen új Pókember képregénysorozat, amit J.J. Abrams és a fia, Henry fognak készíteni a rajongóknak.

A Marvel egy héten keresztül az őrületbe kergette a rajongókat a furcsa utalásaival, sokan már a Sam Raimi-féle Pókember 4. részre számítottak, és már arról is olvasni lehetett, hogy akár képregényformában jelentetik meg a negyedik rész sztoriját. Tegnap azonban végre bejelentette a Marvel, hogy nem filmet vagy sorozatot fognak bemutatni a közeljövőben, hanem egy új mini képregénysorozatot, amin J.J. Abrams (Mission: Impossible, Star Trek, Star Wars: Skywalker kora) rendezővel és Henry Abrams húsz esztendős fiával közösen dolgoznak már egy ideje, benne pedig egy eddig teljesen ismeretlen új gonosztevővel.

A New York Times beszámolójából többek között az is kiderült, hogy az ötrészes képregénysorozat első számát szeptemberben fogják bemutatni, aminek főellenségét Cadaverous-nak hívják, aki mindent megtesz majd, hogy megnehezítse főhősünk, Peter Parker és az ő szerelmének, Mary Jane Watson-nak a mindennapját.

Talán a júliusi Comic-Conon erről is többet megtudunk, hiszen a Marvel Studios egy év kihagyás után visszatér a Hall H előadóterembe, hogy prezentálja a 4. fázis főbb attrakcióit, köztük a Fekete Özvegy-szólófilmet Scarlett Johansson-nal az élén, de itt erősíthetik meg Keanu Reeves szerepét a The Eternals-filmben is.

Share This Article