Így fut majd a Resident Evil Village különböző platformokon

Egészen jól sikerült megoldani a különböző gépeken a teljesítmény és a látvány közötti kompromisszumot.

Éppen elérhetővé vált a tegnapi nap folyamán a Resident Evil Village következő demojának az előtöltése, amit a PlayStation tulajok már le is tölthetnek és holnap este ki is próbálhatják egy fél órára. Ezzel egyetemben a Capcom azt is megosztotta, hogyan is fog futni a különböző masinákon a program. Szerencsére szinte mindegyikre sikerült elfogadható minőséget és számokat összehozniuk, így remélhetőleg nem történik meg megint a Cyberpunk 2077 blamája.

Az új generációs gépeken fog természetesen tündökölni a játék, PS5-re és Xbox Series X-re a fejlesztők 4K felbontás mellett ígérik a 60 FPS-t. Ha bekapcsoljuk a Ray-Tracing effektet, akkor egy kicsit kevesebb képkockát fogunk majd kapni, olyan 45 környékére kell számítanunk az erősebb gépeken. Xbox Series S-en 1440p mellett tudtak 45 FPS-t kicsikarni, Ray Tracing mellett ez le fog csúszni egészen 30-ig. 

Régebbi generációs gépeken sem szörnyű a helyzet, hiszen PS4 Pro-n 1080p mellett kapunk 60 FPS-t és itt természetesen a GPU “hiányosságai” miatt már nem elérhető a Ray Tracing. Ha magasabb minőséget szeretnénk, akkor ez 30 FPS-ben lesz korlátozva. Ugyan ez a helyzet az Xbox One X kapcsán. Xbox One S-en 900p mellett lesz 30 FPS, míg a picit erősebb PS4-en ugyan ilyen felbontás mellett 45-re kell majd számítanunk. Látható tehát, hogy sikerült megoldaniuk az optimalizálást egészen jól, hiszen még PS4-en is tudunk 45 képkockát kapni másodpercenként.

Total
1
Shares
Previous Article
Pókember: Idegenben

Kiszivárgott volna a Spider-Man: No Way Home rövid sztorileírása?

Next Article
The Falcon and the Winter Soldier

A Fekete Özvegy-filmben kellett volna feltűnnie A Sólyom és a Tél Katonája meglepetésvendégének

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!