Holnap retteghetünk, mert érkezik az Alien: Covenant előzetes

Ridley Scott nem viccel. Valami éppen kikelni készül a most bemutatott sneak peekben, ami vérre szomjazik.

Kévés Bence Mihály
1 Min Read

Ridley Scott nem viccel. Valami éppen kikelni készül a most bemutatott sneak peekben, ami vérre szomjazik.

A 20th Century Fox hivatalosan is bejelentette, hogy Karácsony első napján, 25-én rettegés fog úrrá lenni az otthonokban, mert az Alien: Covenant első teljes hosszúságú előzetesét bemutatják. De addig is míg várjuk az előzetest, a lap tetején vessünk egy pillantást a most bemutatott teaserre, sneak peek-re.

Tisztában voltunk vele, hogy nagyon közel van a bemutató, de arra talán senki sem számított, hogy épp ünnepek során mutatják be az előzetest. A trailer teaseréből – előzetes előzeteséből, vagy nevezzük bárhogy is – sok mindent nem tudtunk meg, csak a különös és hátborzongató hangokat hallhatjuk, valamint az ikonikus tojást láthatjuk, ami egyértelműen arra utal, hogy a filmben visszatérnek a Xenomorph idegenek. (Korábban Michael Fassbender elmondta, hogy a filmben a Xenomorph-ok első példányait, eredetüket ismerhetjük meg.)

Holnap érkezik az Alien: Covenant horrorfilm első előzetese!

Share This Article