Főoldal Előzetesek Hollywood borzalmas bűnei – itt a Macskák előzetese
Előzetesek

Hollywood borzalmas bűnei – itt a Macskák előzetese

Ha azt hitted láttál már mindent 2019-ben, nagyon tévedsz! Szigorúan szubjektívan.

70

Ha azt hitted láttál már mindent 2019-ben, nagyon tévedsz! Szigorúan szubjektívan.

Pár napja már kint van ez az előzetes, és talán az alkotók azt hitték, hogy a nagy Comic Conos trailer cunamiban elmenekülhet a figyelem elől ez a torzszülött. Nem menekül. Előre elmondom, hogy nem akarom leírni ezt a filmet, bár ahogy a sportnyelv mondja, innen szép nyerni.

Kezdjük ott, hogy konkrétan ez félelmetesebb, mint az Az második előzetese. Elvileg ez egy családbarát musical, nem egy horror, igazán kirakhatták volna a „felkavaró képsorok következnek” feliratot.  A CGI borzalmasan néz ki, akár kész van, akár még dolgoznak rajta, ezt élő embernek nem lett volna szabad látnia. Eleve olyan borzalmas látványt nyújt ez a sok macska antropomorf alakba zárva. Ezeknél a szörnyeknél akarva se lehetne perverzebbet tervezni. A képek alapján inkább vagyunk egy Jodorowsky elborult fantáziájában, de valami olyanban amit még ő se valósítana meg, mert nem tartja elég értelmezhetőnek. De a zene közben a kelleténél és az átlagosnál is giccsesebbre hangszerelt Memory.

Ha már giccs, itt összegyűlt a rossz ízlés összes légiója, kezdve a rendező Tom Hooperrel, akinél nagyobbat senki sem rabolt még Oscar gálán mikor A király beszédért kitüntették (érdemes visszakeresni arra az évre, konkrétan csak jobb filmek szerepeltek abban a mezőnyben). S akkor jöjjenek a színészek: amilyen tehetségtelen annyira beképzelt és civilben bunkó James Corden, az amúgy kiváló táncos, mégis énekesként pénzt kereső Jason Derulo, valamint a szimplán irritáló Taylor Swift. Amikor elérünk az erőltetett humorú Rebel Wilsonhoz már felsóhajtunk, s utána nem marad más, mint a döbbenet, hogy Judi Dench, Idris Elba és Ian McKellen ellen milyen zsarolási alapja lehet a stúdiónak, hogy rávették erre. Vagy akkor még nem sejtettek semmit?

Ráadásul musical, ami elég kevés esetben jelent jót a filmvásznon. Mindenesetre ajánlom az előzetes megnézését, egyrészt katasztrófa turizmusból, másrészt mert akárhányszor nézem, mindig találok benne valami új borzalmat. Mintha a rémségek kicsiny boltjába járnék vásárolni. Az meg van, hogy Judi Dench macska karaktere szőrme kabátot hord? Igazából az egészben csak az zavar, hogy erre az előzetesre döntéshozók rábólintottak, látszik hogy Hollywood nem tanul.

Meg lehet engem győzni, esetleg vitatkozni velem a kommentekben!

Szerző
Kurdics Zoltán Gábor

Mióta az eszemet tudom mozgóképpel kelek és fekszem. Közösségi média felületünket kezelem és kritikákat írok általában filmekről.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Argylle: A szuperkém
Előzetesek

A Kingsman rendezője nem spórolt a sztárokkal – az Argylle: A szuperkém előzetesében Dua Lipa elcsavarja Henry Cavill fejét

Kibújt a macska a zsákból, bemutatták az Argylle: A szuperkém őrületes előzetesét,...

Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája
Előzetesek

Magyarul is megnézheted a véres játékok kezdetét Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája második előzetesében

Nézd meg magyar szinkronnal Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája második...

Marvelek
Előzetesek

A Marvelek harmadik előzetese már magyar szinkronnal is elérhető

Nézd meg a Marvelek új előzetesét magyar szinkronnal.

Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája
Előzetesek

Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája új előzetese bemutatja Panem disztópikus világát

Rachel Zegler és Tom Blyth életükkel daccol Az éhezők viadala: Az énekesmadarak...