Főoldal Játékok Hivatalos PlayStation eseményt jelentett be a Sony
Játékok

Hivatalos PlayStation eseményt jelentett be a Sony

Az Experience PlayStation holnaptól kezdődik és egy hónapon keresztül tart.

482

Az Experience PlayStation holnaptól kezdődik és egy hónapon keresztül tart.

Nem szeretjük a megalapozatlan pletykákat, ezt a tegnapi véleménycikkünkben is elmondtuk, melyben az új generációs konzolok körüli mizériát jártuk körül. A PS5-re való feszült várakozás közepette viszont most érdemes egy “kis hírről” beszámolni, amely akár naggyá is válhat.

A dolog hivatalos része, hogy a Sony (minden különösebb csinadratta nélkül) kipakolt a honlapjára egy eseményt, amely 2020. január 14-én kezdődik és február 16-ig tart, vagyis egy teljes hónapon át. Az ígéret szerint az Experience PlayStationön a brand 25 éves fennállását kívánják megünnepelni egy rakás kipróbálható PS4 és PS VR címmel.

A helyszínül megjelölt New Yorkban található bemutatóterem eddig is számos PlayStation eseménynek volt már otthona, így azoknak akik a városban tartózkodnak mindenképp érdemes ellátogatniuk majd ide. A japánok valószínűleg később részletezik is majd, hogy milyen tematika szerint is megy majd az ünneplés.

S akkor innentől jön a spekuláció. Több elemző is februárra tette egy lehetséges PS5 bemutató event dátumát. Sokak szerint ez a mostani egy hónapos esemény fogja ezt a jeles eseményt felölelni. Az a helyszín mindenesetre, amelyik hét éve hasonló célt látott el, a hírek szerint már bezárt, így könnyen elképzelhető, hogy a Sony Square NYC adhat otthont ehhez is. Persze mindezt mindenki tekintse erős pletykának, hiszen semmi sincs megerősítve. A Sony E3 szereplése továbbra is a levegőben lóg, egy esetleges februári bemutató még mindig nem zárná ki önmagában azt (noha több jel is mutat a távolmaradásukra). Várjuk a hivatalos fejleményeket.

Szerző

Általában egész nap játszom a munkahelyemen, ugyanis videojáték fejlesztésben dolgozom. Mellette hobbikritikusként okoskodom jó pár éve, immár szélesvásznon.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Rise of the Ronin
Játéktesztek

Rise of the Ronin teszt

Tesztünk az új PlayStation 5 exkluzív szamurájos játékról.

PlayStation 5
PlayStation

Kiszivároghattak a PS5 Pro részletei, brutálisan erős konzol jöhet

A pletykák szerint akár 2024 karácsonyán érkezhet az új PlayStation 5 Pro.

Marvel's Spider-Man 2
PlayStation

Marvel’s Spider-Man 2 frissítés érkezik március 7-én

Ezeket az újdonságokat hozza a Marvel’s Spider-Man 2 következő frissítése.