Wonder Woman 1984

Gal Gadot elárulta, hogy miért volt olyan megterhelő a Wonder Woman 1984 forgatása

Gal Gadot az eddigi legkeményebb munkája volt.

A 2017-ben bemutatott Wonder Woman óriási sikert hozott, most pedig három évvel később Patty Jenkins szeretné megismételni az akkori sikert. A film úttörőnek számított a képregényfilmek sorában, hiszen korábban még nem készült női főszereplős mozifilm, viszont Gal Gadot és Jenkins páros mindent behúzott, így tervszerűen jött is a folytatás.

A Wonder Woman 1984 azonban nem várt nehézségek elé állította a stábot. Nem elég csak a film bemutatójára gondolni, ugyanis többször is el kellett halasztani a COVID miatt a premiert. De nemcsak premierdátumot volt nehéz találni, hanem még a főszereplőt alakító Gal Gadot is nem várt nehézségekkel találta szembe magát a forgatáson. Gadot nemrég arról mesélt a CinemaBlendnek, hogy a korábbi szerepeivel ellentétben a legnehezebb volt eljátszani Diana hercegnő szerepét.

A kihívást jelentő részt többnyire a fizikai erőlét tette ki. Bizonyos tekintetben úgy forgattunk, hogy nyolc hónapon keresztül heti öt vagy hat napon forgattunk. Nagyon megterhelő volt a forgatási munka. Olyan emberekkel dolgozom, akiket szeretek és egy olyan karakteren dolgoztam, akihez annyira kötődöm. Ez egyszerűen elbűvölő. Nagyszerű. Ez az élet. És ezért fizetnek. Szóval olyan ez, mint egy valóra vált álom. De a legnehezebb részek pont azok voltak, hogy mennyire megterhelők voltak fizikailag a forgatások, mert nagyon fontos volt Patty számára, hogy minimális mennyiségű CGI-t használjunk.Gal Gadot

A DC képregények egyik legjobb harcosának tüntetik fel Wonder Womant, és ezt a tudást igyekeztek a filmekben is kamatoztatni. A Wonder Woman 1984 sem szenved hiányt az akcióból, látványos és jól megkoreografált snittek váltják egymást a képernyőn, és ezek többsége nem az utómunka eredménye, hanem tényleg eljátszották őket.

A legtöbb dolog, amit láttok – rohanás Pennsylvania sugárútján, az amazonok jelenetsora, harc Gepárddal. Többségük valódi és valódi emberek csinálták. És nyilvánvaló okok miatt ezért tovább tartott a forgatás, és ez nagyon megterhelő volt a testednek.

A Wonder Woman 1984 tegnaptól már a mozikban, legalábbis ahol még nem zárták be a mozikat, december 25-étől pedig már az HBO Max előfizetői számára is elérhető lesz. Egyelőre nem tudni, hogy hazánkban mikor válthatunk jegyet a filmre, de kritikánkat már megírtuk a filmről, és előzetesen annyit elárulunk, hogy egy pokolian jól összerakott folytatást szállított a Gadot és Jenkins páros.

Wonder Woman 1984
Total
8
Shares
Previous Article
Tom Cruise

Tom Cruise őrjöngött a Mission: Impossible 7 stábjával, amiért megszegték a COVID-protokollt Londonban

Next Article
Kevin Hart

A hírek szerint Kevin Hart, a Jumanji sztárja lehet Roland az élőszereplős Borderlands-filmben

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!