Guillermo del Toro Frankenstein-adaptációjának első képsorai még a Netflix Tudum rendezvényén debütáltak, s adtak betekintést a gótikus hangulatú történetbe – azt is megtudtuk, hogy a premierre 2025 novemberében kerül sor a streamingszolgáltatón. Most a Netflix végre felfedte a pontos dátumot is, ráadásul az is kiderült, hogy korlátozottan mozikba küldik az időtlen történetet. Míg a szolgáltatóra november 7-én érkezik, addig bizonyos mozik kínálatban már október 17-től nézhető lesz.
Frankenstein szörnye újjáéled
Frankenstein szörnye újra életre kel, ezúttal Guillermo del Toro szemszögéből, aki korábban már bevallotta, hogy ez volt élete egyik legszemélyesebb projektje. A rendező szerint a téma összefonódott a lelkével, s így egy teljesen új irányból igyekszik elhozni az ismert és számtalan módon feldolgozott történetet. Ezek többsége általában igen távol áll magától az alapműtől, s tényleg inkább a horror műfajt karcolgatják, noha Shelley műve sem abban íródott – s ennek köszönhetően máig sokan még a lényt is összetévesztik névadójával. Jacob Elordi alakítása sokáig rejtve maradt az előzetesben, képek alapján viszont közel sem vették szörnyesre a figuráját, ezzel is valószínűleg hangsúlyozván del Toro megközelítését.
Félreértett történet
Toro kifejezetten szeret félreértett alakokat közelebb hozni nézői szívéhez, de kérdéses, hogy Frankenstein teremtéstörténete képes-e újra megújulni és megragadni a figyelmüket. A korábban kiszivárgott információk alapján eredetileg Andrew Garfield játszotta volna a szörnyet, ám végül Jacob Elordi nyerte meg, míg Oscar Isaac Dr. Frankensteinként, szikrázó villámok fényében igyekszik életet lehelni belé. Mellettük Mia Goth (feltehetően Elizabeth) és Christoph Waltz (Dr. Pretorius) tovább erősítik a klasszikus rémtörténet gótikus hangulatát.
Guillermo del Toro tehát november 7-én kelti életre a legendát.
Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
