Főoldal Filmek Florence Pugh körbevitt minket a Mennydörgők forgatásán
Filmek

Florence Pugh körbevitt minket a Mennydörgők forgatásán

Láttuk a Mennydörgők első jelenetét a filmből, változott a filmcím és még a logót is kiszúrhattuk.

295
Sólyomszem
Forrás: Marvel Studios

A Marvel Studios hivatalos csatornáin is megosztotta azt a kulisszák mögötti videót a Mennydörgők című film forgatásáról, amit korábban Florence Pugh tett közzé közösségi felületén. Bár körbevittek a forgatáson, konkrétumokat nem tudtunk meg a filmről, még a díszletet sem mutatták meg, de azért néhány apróságra felfigyelhettünk, köztük a címen történet változtatásra.

A Mennydörgők sztárja, Florence Pugh tegnap este bejelentette, hogy a kamerák már hivatalosan is forognak, készül az a film, amelyben összegyűjtik a Marvel Moziverzum szupergonoszait. A közösségi oldalára feltöltött rövid videóban láthattuk Pugh karakterének, Yelena Belovának újraszabott ruháját, az egyik közeli monitoron pedig az első jelenetet is kiszúrhatjuk a filmből, és a film hivatalos logójára is felfigyelhetünk az egyik szék háttámláján.

Egy dolog azonban úgy tűnik, hogy a legtöbb ember figyelmét elkerülte, mégpedig az, hogy a cím végére egy csillagot is hozzácsaptak. A Marvel Studios később megosztotta a videót, és valóban, a film mostantól hivatalosan is Thunderbolts* néven fut. Jelentsen ez bármit is, fogalmunk sincs, hogy mit akarnak ezzel üzenni.

“Hé srácok, hogy vagytok? Tudom, hogy egy kicsit eltűntem, de ez részben azért van, mert elrepültem Atlantába egy film forgatására, amiről nem igazán szabadna beszélnem” – kezdte mondandóját Pugh a videóban. “De sunyiban mutathatok nektek dolgokat, amíg nem mondjátok el senkinek… mutathatok egy kis ízelítőt a forgatásról. Épp forgatnak. Most már csendben leszek.”

A filmről röviden még annyit tudunk, hogy a csapatot Valentina Allegra de Fontaine grófnő fogja összeállítani, és részben ő lehet a felelős Őrszem megalkotásáért is. Harrison Ford fogja helyettesíteni a néhai William Hurtot Thaddeus “Thunderbolt” Ross szerepében, akiről a napokban érdekes információt osztott meg a LEGO szettje.

Mennydörgők névsora jelenleg a Vörös Őr (David Harbour), Szellem (Hannah John-Kamen), Yelena Belova (Florence Pugh), Bucky Barnes/A Tél Katonája (Sebastian Stan), John Walker/U.S. Agent (Wyatt Russell) és Kiképző (Olga Kurylenko). A rosszfiúkból álló csapatot Valentina Allegra de Fontaine grófnő (Julia Louis-Dreyfus) vezeti, és részben ő lehet a felelős a film pletykált gonosztevője, Sentry megalkotásáért is.

Harrison Ford “Mennydörgő” Ross szerepében végül talán Vörös Hulkká változik a filmben, amire a rajongók már nagyon régóta várnak. A rendező Jake Schreier lesz, a forgatókönyvet pedig Eric Pearson, a Fekete Özvegy írója jegyzi.

Mennydörgők bemutatója 2025. május 2-án lesz.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események