Főoldal Játékok Fejlesztői videón nézhető, és mától ki is próbálható a Grounded
Játékok

Fejlesztői videón nézhető, és mától ki is próbálható a Grounded

Veszélyes hely a hátsó udvar.

468

Ahogy azt korábban jeleztük, az Obsidian Entertainment új projektje javában készül, és most újabb részletek derültek ki a Grounded című játékról. A The Outer Worlds fejlesztői nem pihentek sokat előző sikercímük kiadását követően, legújabb vállalkozásukat a Microsoft gondozásában már évek óta finomítják. Az alaphelyzet szerint miniatűr méretűre zsugorodott hősünket kell majd irányítanunk, akire ezáltal sosem látott veszélyt jelent a kertek élővilága.

Egy frissen kiadott fejlesztői vlogban Shyla Schofield, közösségi médiáért felelős menedzser narrációja kísér végig minket eddig nem látott felvételeken. Információkat kapunk a választható karakterekről, túlélési stratégiákról és a személyre szabhatóság lehetőségeiről is. A játék legalapvetőbb funkciói, az építkezés és gyűjtögetés kerülnek a középpontba, de a promóciós időszak alatt először az ellenfelekre is vethetünk néhány pillantást (akik jelen esetben rovarok).

Egy rendkívül szimpatikus megoldást is bevállalt a csapat, az Arachnophobia mód keretein belül ugyanis barátságosabb alakban, és az eredetinél jóval kisebb méretben láthatjuk majd a pókokat. Remek kezdeményezés, tekintve, hogy milyen sokaknál idéz elő szorongást a pókok látványa a való életben. Ez a beállítás minden felhasználónál külön szabályozható, más játékosok élményére nem lesz hatással.

A játékmenetet tükröző felvételek egy kifejezetten látványos, kreatív játékot sejtetnek, de ha a kiadott videó nem győzött meg titeket, a ma megjelenő demo verzióban mindenki kipróbálhatja majd, milyen veszélyes is a talajnövényzet.

A Grounded július 28-án kerül be a Game Pass kínálatába, PC-n és Xbox One-on egyaránt, ráadásul platformok közötti crossplay funkcióval ellátva.

Szerző

2003 karácsonyán egy PlayStation 1-et találtam a fa alatt, és azóta se eresztenek a játékok, így a gamer rovat csapatát próbálom erősíteni.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dune: Awakening
Játékok

Arrakis életre kel a Dune: Awakening című online túlélős játékban

Új előzetesen csodálhatjuk meg a Dűne világában játszódó új túlélős MMO-t.

Elden Ring Shadow of the Erdtree
Játékok

Bemutatkozott az Elden Ring első nagy kiegészítője

Idén nyáron érkezik a Shadow of the Erdtree című kiegészítő.