Főoldal Filmek Ezeket szúrtuk ki a Marvel Kapitány második előzetesében
Filmek

Ezeket szúrtuk ki a Marvel Kapitány második előzetesében

A Marvel Studios tegnap bemutatta a Marvel Kapitány második előzetesét, így most a látott képsorokból fogunk csemegézgetni.

9.4k
Marvel Kapitány

A Marvel Studios tegnap bemutatta a Marvel Kapitány második előzetesét, így most a látott képsorokból fogunk csemegézgetni.

Sokan nem voltak elájulva a Marvel Kapitány első előzetesét látva, s a stúdiót bírálták, hogy a kelleténél is visszafogottabb stílusban mutatták be a Marvel Moziverzum első önálló női szuperhősfilmjét – pedig látványban és akcióban már abban sem volt hiány. Ehhez képest kedd hajnalban befutott a film második előzetese már jóval akciódúsabbra, látványosabbra és hatalmasabbra sikerült, most pedig lássuk, mi mindent tudtunk meg a mozifilmről.

A trailer rögtön azzal a vitatott jelenettel indít, hogy Marvel Kapitány miért bántalmaz egy idős nénit a tömegközlekedésen. Az első előzetesben csak azt láttuk, hogy megüti a nénit, a folytatást kivágták, így akkor még csak találgattunk, hogy vajon egy Skrull, azaz egy alakváltó idegen lenne a néni. A második előzetes megerősítette az elméletet, és a néni bizony egy Skrull. Itt a nyitányban Nick Fury (Samuel L. Jackson) narrációjából megtudjuk, hogy ezek az idegenek nagyon rosszfiúk, de úgy tűnik, hogy eddig a Földön nem tudtak a Skrullok létezésükről, mert kissé zihál Fury hangja. De azt is látjuk, hogy páratlan erővel bírnak, bármilyen testet is vesznek fel.

Szerző
Kévés Bence Mihály

Imádok elveszni a filmek és sorozatok világában, ahol minden jelenet egy új kaland, és minden karakter egy új barát. Nálam mindig forog a “lejátszás” gomb.

Szólj hozzá!

Még több a témában...

Mennydörgők*
Filmek

Az Új Bosszúállók? A Mennydörgők* rendezője elárulta, miért kellett ilyen gyorsan felfedni az új nevet

Még egy hete se játsszák a Mennydörgőket a mozikban, de már teleplakátolták...

Bosszúállók Torony
Filmek

Valentina Allegra de Fontaine mennyit fizethetett a Bosszúállók Toronyért a Mennydörgők*-ben?

A Mennydörgők* új nevet adott a legendás toronynak, de a rajongók azt...

Mennydörgők*
Filmek

Eredetileg valaki más lett volna a Mennydörgők* főellensége, az író elárulta, miért változtatták meg

Most kiderült, miért cserélték le a Mennydörgők* eredeti ellenfelét Őrszem gonosz énjére.