Főoldal Játékok Erős lesz a januári PS Plus kínálat
Játékok

Erős lesz a januári PS Plus kínálat

Egészen minőségi játékokra csaphatnak le a PS tulajdonosok az év első hónapjában.

787
TOmb

A vetélytársakhoz képest egy kicsit később ugyan, de végre elmondta a Sony is, milyen játékok fognak járni a PS Plus előfizetés mellé az év első hónapjában. A két kínálat közül most ez sikerült erősebben, hiszen egészen friss alkotásokat is kínálnak a japánok.

A mostani ingyenes kollekció legfrissebb tagja a Man Eater. Itt a tenger csúcsragadozójával tudunk kisebb-nagyobb kárt tenni az emberekben és szörnyekben. Egyfajta single-player nyílt világ RPG alkotás ez, ahol a cápával tudjuk bejárni a terepet. Az első feladatunk túlélni, majd ezután feljebb és feljebb jutni a táplálékláncon, egészen amíg el nem érjük a csúcsát. Nagyon érdekes kis produktum ez. Előnye is hátránya is egyben, hogy a Sony most a PS5-ös verziót osztogatja, tehát csak az új konzolok tulajdonosai tudnak vele játszani.

A második játék már mindenki számára elérhető, ez pedig Lara Croft legfrissebb kalandja lesz. A kincsvadász hölgynek most az egész világot kell megmentenie, ugyanis egy relikvia pusztítást hoz mindenkire. A verseny a maja apokalipszis megakadályozására már el is indult, az eddigi legtökéletesebb és legkomplexebb Tomb Raider kalandban.

Az utolsó a személyes kedvencem. Tavaly ősszel nagyon vártam a megjelenését és egészen jó pontokat is kapott tőlünk. Rengeteg fogyott belőle, ahhoz képest hogy kisebb költségvetésű termék volt. Valószínűleg lesz majd valamiféle folytatása, és ezzel is nagyon megéri játszani aki szeretne egy kicsit The Witcher szerű alkotással ismerkedni. Csak örülni tudunk neki, hogy a Spiders is össze tudott hozni ilyen minőségi játékot.

Szerző
Héja Szabolcs

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Astro Bot
PlayStation

Új tartalmakkal gazdagodik az Astro Bot

Hetente érkeznek új tartalmak a nagy sikerű Astro Bot-játékhoz.

Until Dawn
PlayStation

Az Until Dawn folytatására utalt a videójáték pszichiátere

A remake és a közelgő filmadaptáció után jöhet az Until Dawn folytatása?

Until Dawn
Játéktesztek

Until Dawn teszt

Az Until Dawn sokkal szebb lett, de ez kellett nekünk, ettől fogunk...