Főoldal Játékok Érkezik a John Wick Hex!
Játékok

Érkezik a John Wick Hex!

Az új John Wick film mellé érkezik egy játék is, azonban nem teljesen olyan, mint amilyenre elsőként gondolhatunk.

550

Az új John Wick film mellé érkezik egy játék is, azonban nem teljesen olyan, mint amilyenre elsőként gondolhatunk.

Mint már korábban láthattátok, a Freeman film jóvoltából nyerhettek tőlünk jegyeket a John Wick: 3. felvonás – Parabellum című filmre. A nyereményjátékot itt találhatjátok. Ez még azonban nem minden, amit a Keanu Reevs által játszott kiöregedett detektívről elhozhatunk Nektek. A harmadik rész apropójából Mike Bithell bejelentette, hogy készül egy játék is a témában.

El kell hogy keserítsük azokat, akik egy AAA-s címre gondolnak. Nem is egy átlagos akciójáték lesz, hanem egy Noir stílusú, gyakorlatilag körökre osztott stratégia produkciónak lehet leírni. Mike Bithell szorosan a film alkotóival együtt dolgozva alkotta meg a művét, amelyet saját maga csak úgy jellemzett, mint egy akció köntösbe öltöztetett sakk játék. Külön sztori is készült hozzá, így nem az egyik film cselekményét fogja elénk tárni. Egyelőre csak PC-re fog megjelenni, ott is csak az Epic Game Storeba. Bithell azonban azt nyilatkozta, hogy tervezik a konzolos portokat is. Megjelenési dátumunk egyelőre még nincs.

Szerző

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dune: Awakening
Játékok

Arrakis életre kel a Dune: Awakening című online túlélős játékban

Új előzetesen csodálhatjuk meg a Dűne világában játszódó új túlélős MMO-t.

Elden Ring Shadow of the Erdtree
Játékok

Bemutatkozott az Elden Ring első nagy kiegészítője

Idén nyáron érkezik a Shadow of the Erdtree című kiegészítő.