Dying Light 2

Érdekesen alakul a Dying Light 2 sorsa

Nem sok mindent tisztázott le a stúdió.

Nagyon izgalmas dolgok történtek a stúdióval és vele együtt a Dying Light 2-vel a héten. Egyre több forrás pedzegeti azt, hogy egyfajta akvizícióval a Microsoft részei lesznek majd a közeljövőben. Egy YouTube csatorna már odáig is elment, hogy megbízható forrásokra hivatkozva azt állították, a Dying Light 2 időleges Xbox exkluzív lesz és a felvásárlás tényétől függően ez lehet akár végleges kizárólagosság is.

Ilyen fejlemények mellett természetesen nem mehetett el szó nélkül a stúdió sem. A közösségi médiás megjelenésekért felelős megbízott adott egy olyan választ, miszerint rengeteg megkeresést kapott a témával kapcsolatosan és csak azt tudja elmondani, hogy már egy éve ezek a pletykák járnak és a Techland egy önálló és független stúdió és ez a szituáció nem változott. Nem tudjuk mennyire láthat bele a vállalti struktúrába, de egészen érdekes kijelentés ez, hiszen nem tagadta, hogy a jövőben ez változhatna.

Nem szabad elfelejteni, hogy nagyon hasonló nyilatkozattal állt elő az Obsidian is, mielőtt bejelentették a felvásárlást. Természetes, hogy nem mondhatnak semmi konkrétat, amíg hivatalos nem lesz a dolog. Számítani lehet rá, hogy a tinta megszáradásáig tagadni fognak a felek. Nagyon sok hír szól már erről a megállapodásról, egészen furcsa lenne, ha mégsem következne be és tényleg csak egy egyszerű kitalált sztorit erősítenének meg ennyien.

Total
1
Shares
Previous Article
Zack Snyder: Az Igazság Ligája

Egy hatalmas vendégszereppel befutott a Zack Snyder: Az Igazság Ligája új előzetese

Next Article
Zack Snyder: Az Igazság Ligája

Zack Snyder szerint a Warner Bros. stúdiót nem érdekelte, hogy folytatást kapjon Az Igazság Ligája

Related Posts