Főoldal Játékok Elstartolt a DOOM Eternal első DLC-je
Játékok

Elstartolt a DOOM Eternal első DLC-je

Mindenki kösse fel az alsóneműket!

409

Jött, látott és győzött a DOOM Eternal tavasszal és senki nem kérdőjelezte meg a folytatást. Természetesen teljesértékű új részben ilyen rövid idő alatt nem reménykedhettünk, de már a nyáron elkezdődött a szóbeszéd, hogy aztán a (virtuális) Gamescomon bejelentse a Bethesda a The Ancient Gods – Part 1-t, vagyis az első sztori DLC-t a játékhoz.

Mindenki kedvenc Doom Slayere tehát újra ringbe száll, hogy a hangulatában hozza legalább azt, amit az alapjáték is nyújtott, nehézségben pedig még tovább feszítse a húrt. Kétféleképpen juthatunk az élményhez: akinek megvan az alapjáték, az egy addon formájában szoríthatja magához, sőt ha rendelkezik a season pass-szal, akkor fizetnie sem kell érte. Gondoltak azonban azokra is, akik valamiért az alap DOOM Eternalba már nem szeretnének belevágni (van ilyen?) de a kiegészítőt azért meglesnék, így külön, önálló játékként is felkerült a virtuális boltok polcaira. S hogy mi vár rátok? A launch trailer megpróbálja átadni bő egy percben.

Szerző

Általában egész nap játszom a munkahelyemen, ugyanis videojáték fejlesztésben dolgozom. Mellette hobbikritikusként okoskodom jó pár éve, immár szélesvásznon.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Super Mario Bros.: A film
BREAKINGFilmek

Bejelentették a Super Mario Bros.: A film folytatását

Kitűzték a Super Mario Bros.: A film folytatásának premiernapját.

Dune: Awakening
Játékok

Arrakis életre kel a Dune: Awakening című online túlélős játékban

Új előzetesen csodálhatjuk meg a Dűne világában játszódó új túlélős MMO-t.