Főoldal Filmek Ellen Page bejelentette, hogy transznemű
Filmek

Ellen Page bejelentette, hogy transznemű

Tegnaptól Elliot Page-nek kell hívni.

435
Elliot Page

A Netflix Az Esernyő Akadémia című sorozatból ismerős Ellen Page, aki korábban játszott az Eredetben és a fesztiválsikert aratott Junoban is, közösségi oldalán jelentette be, hogy nevet váltott, mostantól hivatalosan is Elliot Page-nek hívják, és transznemű. Egy hosszabb bejegyzésben számolt be a világnak erről, amiben kifejezte, hogy mennyire boldog, hogy élete elérkezett ebbe a szakaszba. Page 2014-ben nyíltan felvállalta leszbikusságát.

Sziasztok, szeretném megosztani veletek a hírt, hogy transznemű vagyok, Elliotnak hívnak. Szerencsésnek érzem magam, hogy ezt megírhatom most. Hogy itt lehetek. Hogy elérkeztem az életemnek ebbe a szakaszába.

Elliot Page

Bejegyzésében még arra is kitért, hogy ezentúl az angolban a “he/they” vonatkozó névmásokat használja magára, vagyis férfiként vagy nőként definiálja magát. A leírásban továbbá arra is kitért, szerencsésnek érzi magát, hogy kiváltságos helyzete miatt másokon tud segíteni, valamint a társadalmi megítélésen, ugyanakkor tart a transznemű közösséget érő megbélyegzéstől. 2018 óta Emma Portner táncos-koreográfussal él együtt.

Elliot Page a 2000-es évek közepén robbant be Hollywoodban, amikor 2005-ben bemutatták tőle a Cukorfalatot, de a világ figyelmét az Oscart is érő Junoval hívta fel magára. Azt követően pedig olyan kasszasikerekben kapott szerepet, mint Christopher Nolantől az Eredet, az X-Men: Az eljövendő múlt napjai vagy Egyenesen át feldolgozás.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Eredet
Kritikák/tesztek

KRITIKA: Eredet

Csak álmodom, vagy ez a valóság?

BREAKINGKritikák/tesztek

KRITIKA: Egyenesen át

A film a túloldalon kereste a válaszokat arra, hogy mi vár ránk...