Főoldal Előzetesek Elképesztően látványos lett az Assissin’s Creed film második előzetese
Előzetesek

Elképesztően látványos lett az Assissin’s Creed film második előzetese

Na, igen! Erre már mindenki felkapta fejét, mert ezt vártuk a filmtől.

769

Na, igen! Erre már mindenki felkapta fejét, mert ezt vártuk a filmtől.

Talán ez lehet az első igazán ütős játék-adaptáció, ami elnyeri majd a kritikusok és filmrajongók tetszését. A stúdió most mindent beleadott, ez látszik a második előzetesből, úgy is fogalmazhatnánk, hogy semmit sem bíznak a véletlenre a 20th Century Fox-nál. A világ egyik legnagyobb játék-franchise most az egyik legnagyobb hollywoodi sztárral az élén, Michael Fassbender-rel arra készül, hogy bizonyítson a mozikban.

A 20th Century Fox tegnap a UK Twitter fiókon megerősítette, hogy mára várható a második Assassin’s Creed előzetes. A tweetet egy új fotó is kísérte, melyen a Michael Fassbender és egy bérgyilkos bűntársa látható, akit Ariana Labed fog játszani a vásznon. A stúdió tartotta ígéretét, mert délután folyamán megjelent az új előzetes. A második trailerben jobban bemutatják főhősünket, valamint a véres múltját, s azt, hogyan ölte az embereket az 15. században.

A film első előzetese még májusban debütált, de valahogy nem nyerte el tetszését senkinek sem. A mostani előzetes jobban feltárja a jelen és a múlt közti kapcsolatot, valamint néhány egészen bámulatos vizuális effektet, köztük a világrekordnak számító „Leap of Faith” néven elhíresült ugrást is, mely rekordot állított be a kaszkadőrök között.

A Fox korábban már elmondta, hogy nem hajt blockbusteri címre, de nem is ez a céljuk. A filmet egy héttel a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet film után, az Utazók sci-fivel együtt, december 21-én mutatnak be a mozikban. A filmet Justin Kurzel rendezte, főszerepben a már említett Michael Fassbender lesz látható.

phlcze2k1uomos_1_l_mini

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Skull and Bones
Játékok

A Skull and Bones helyett újra népszerű az Assassin’s Creed IV: Black Flag

Az új kalózos játék helyett a Ubisoft korábbi klasszikusához térnek vissza a...

Assassin's Creed Codename Red
Játékok

Idén ősszel érkezhet az új Assassin’s Creed

A pletykák szerint 2024 novemberben várható a szamurájos Assassin’s Creed Codename Red...

A győztes gól
Filmkritikák

A győztes gól kritika

Taika Waititi ezúttal egy hányattatott sorsú fociválogatott történetét mesélte el A győztes...