Wide Screen
Image default
Filmek

Elindult az Alien: Covenant website, hétvégén érkezik a véres előzetes?

Minden jel arra utal, hogy a napokban megjelent képek, és a most beüzemelt weboldal az Alien: Covant trailer előjelei voltak.

A ComicBook.com oldal szerint valamikor a hétvége folyamán felkerülhet a hivatalos Alien oldalra Ridley Scott Prometheus-film folytatásának első ízelítője, de addig is míg várjuk a trailert, vessünk egy pillantást az Empire lapban megjelent új fényképre, melyen az előzményfilm főszereplője, Katherine Waterston látható. A fénykép megtalálható a lap tetején.

A 20th Century Fox péntek folyamán aktiválta az Alien: Covenant hivatalos oldalát, ezzel pedig azonnal beindította a találgatásokat, hogy már nem kell oly sokat várunk, s talán az ünnepek alatt befut az első trailer is – valljuk be, most már itt lenne az ideje -, de ezt a stúdió egészen eddig hivatalosan nem erősítette meg. Ha tippelnünk kellene, akkor ottani idő szerint december 25-én, itthoni idő szerint viszont csak december 26-án érkezik az előzetes. Szó szerint fa alá kerül, meghozza a Jézuska.

No, de kanyarodjunk is gyorsan vissza az említett kulisszák mögötti képhez, melyen az említett színésznő, Katherine Waterston látható, aki a filmben Daniels-t fogja játszani. Daniels-ről azt kell tudni, hogy ő az Alien franchise ikonikus szereplője, Ellen Ripley hadnagy édesanyja.

Nem sokat tudunk a Prometheus folytatásáról, melyben visszatér Michael Fassbender karaktere, David a szintetikus asztronauta, aki túlélte az első részt, s aki a folytatásban új telepesekkel találkozik majd a távoli paradicsomnak hitt planétán, akiket Katherine Waterston, Danny McBride, Demián Bichir, Billy Crudup, Amy Seimetz, Jussie Smollett, Carmen Ejogo, és Callie Hernandez fog majd játszani a filmben, azonban a napokban megerősítették James Franco szerepét is. A bemutatott képsorokból az is kiderült, hogy a Covenant hajó legénysége egy csapat telepes, és nagyrészt párként tették lábukat a fedélzetre. A reakciókból az is kiderült, hogy a legénység több tucat Neomorph idegent fog kapni – így hívják az új idegen lényeket, pontosabban a Xenomorph-ok elődeit.

Eredetileg 2017. augusztus 4-én mutatták volna be az Alien: Covenant filmet, azonban Ridley Scott rendező olyan őrült tempóban halad a film vágásával, hogy a stúdió kénytelen volt előbbre hozni a premiert, és 2017. május 19-re tenni. Hamarosan retteghetünk az új idegenektől, mert a források szerint nagyon közel van az Alien: Covenant első trailere.

Még több a témában...

Jövő héten lezárhatják a Disney és Fox házasságot

Kévés Bence Mihály

Tragédia árnyékolta be a Deadpool 2. forgatását

Kévés Bence Mihály

A Disney megvásárolná a 20th Century Fox stúdiót

Kévés Bence Mihály

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább