Főoldal Játékok Elindult a Fortnite: Splashdown
Játékok

Elindult a Fortnite: Splashdown

Minden úszik.

437

Habár többször elhalasztották a zárás dátumát, hétfőn hivatalosan is véget ért a Fortnite Chapter 2 második szezonja. Aznap este egy látványos jelenetnek lehettek tanúi, akik épp meccsben voltak a visszaszámlálás idején, a térkép ugyanis jelentősen megváltozott, pontosabban víz alá merült.

Ma, két nappal később egy méretes frissítés következett, és kezdetét vette a harmadik szezon, aminek fő tematikája – nem nagy meglepetés – a víz. A játékterület kis szigetekre tagolódott, középen egy bázisként szolgáló úszó erőddel. Ezen felül megnőtt a csónakok száma, illetve végre vezethető járműveket is kaptunk. A fejlesztők bejelentő videóval indították a Splashdown címre keresztelt évadot.

Az előző szezon extra karaktere Deadpool, a Marvel képregények közkedvelt zsoldosa volt, az új szezonban azonban a DC csatlakozott a mókához, és ezúttal a vizes környezethez illően Aquaman alakját ölthetjük magunkra, ha a hetente frissülő kihívásokat sikeresen teljesítjük.

Ebben a szezonban is elérhető a Battle Pass, ami 100 szinten át jutalmaz minket a haladásért, amennyiben megvásároljuk azt. A feloldható jutalmak listáját a lenti videóban nézhetitek meg. Érdemes adni egy esélyt az új etapnak, az új funkcióknak hála merőben más lett a gameplay, mint amit megszokhattunk a játéktól.

Szerző

2003 karácsonyán egy PlayStation 1-et találtam a fa alatt, és azóta se eresztenek a játékok, így a gamer rovat csapatát próbálom erősíteni.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Super Mario Bros.: A film
BREAKINGFilmek

Bejelentették a Super Mario Bros.: A film folytatását

Kitűzték a Super Mario Bros.: A film folytatásának premiernapját.

Dune: Awakening
Játékok

Arrakis életre kel a Dune: Awakening című online túlélős játékban

Új előzetesen csodálhatjuk meg a Dűne világában játszódó új túlélős MMO-t.

Marvel's Spider-Man 2
PlayStation

Marvel’s Spider-Man 2 frissítés érkezik március 7-én

Ezeket az újdonságokat hozza a Marvel’s Spider-Man 2 következő frissítése.