Ekkor térhetünk vissza az arénába a Spartacus spin-offjában

Alternatív, véres történettel térnek vissza a gladiátorok a képernyőkre.

Kajtár Virág
Olvasási idő: 3 perc
Forrás: Starz

A Starz bejelentette, hogy a folytatás első két epizódja december 5-én debütál. Az új epizódok ezt követően minden pénteken érkeznek, kizárólag a Starz alkalmazásban és az összes Starz streaming platformon.

Fordított legenda – Ashur az úr

Spartacus legendája immár egy évtizede végéhez ért a kisképernyőkön, ám a 300-hangulatú, ármányokkal és izgalmakkal teli újragondolás máig kitartó rajongótábornak örvend. Pár éve röppent fel a hír, hogy a Starz ismét istállót nyitna, ezúttal Ashur vezetésével, ami már csak azért is furán hangzott, mert halála a sorozat egyik ikonikus pillanata volt, s sem közben, sem addig nemigen fogott ilyen vállalkozásba. Magáról a történetről eddig annyit tudtunk, hogy egy alternatív legendát mesél majd el, melyben a népszerű antagonista, vagyis Ashur túléli az eseményeket, sőt jutalmat kap Róma hű szolgálatáért: Batiatus ludusát.

A hivatalos leírás szerint: „Mi lett volna, ha Ashur (Nick E. Tarabay) életben marad, és a rómaiak árulását azzal a gladiátoriskolával jutalmazták volna, ahol egykor vérét ontotta? Üdvözlünk Ashur házában, ahol az áruló már nem rabszolga, hanem hatalmaskodó, és most azt a ludust uralja, amely egykor őt birtokolta. De egy kegyetlen gladiátorokból álló csapat irányítása gyerekjáték a római politika kegyetlen világához képest – az egy vérszomjas játék, amelyben az árulás nem bűn, hanem fizetőeszköz. Ashur felforgatja a hagyományokat azzal, hogy szabadjára engedi Achilliát (Tenika Davis), egy vad és hatalmas gladiátornőt, aki alig várja, hogy bizonyítsa érdemességét a férfiak világában. Együtt egy újfajta látványosságot indítanak el, amely minden csepp kiontott vérrel sokkolja, felkavarja és megsérti az elit tagjait.”

Női gladiátor az arénában

A Starz tíz részt rendelt be, Nick Tarabay természetesen visszatér Ashur szerepében. Vele Steven S. DeKnight, vagyis az eredeti alkotó is visszatért a projekthez, de Tarabay mellé egy teljesen új gárda került, igaz, nem erősítették meg, hogy ő lesz az egyedüli ismerős. Az újak közül többek között a Sárkányok háza és az Outlander –Az idegen sorozatokból ismert Graham McTavish Korrist alakítja majd, egy felszabadult gladiátort, aki Ashur harcosait készíti fel az arénába. Tenika Davis (Jupiter felemelkedése) Achilliát, egy női gladiátort formál meg, aki igyekszik túlszárnyalni férfi társait, míg Claudia Black (The Nevers) Cossutiát nyerte meg, egy politikust, aki mindenáron vissza akarja tiporni Ashurt a porba, ahová szerinte való. Mellettük még Jamaica Vaughan, Ivana Baquero (A faun labirintusa), Jordi Webber (Válaszd a szerelmet!),  India Shaw-Smith és Leigh Gill (Joker) is feltűnik majd.

Spartacus széria eredetileg 2010 és 2013 között futott, s hatalmas sikereket ért el epikus jeleneteivel és a 300-filmeket idéző képi világával. Ashur a történetben egy köpönyegforgató exgladiátor. Mesterkedései nem egyszer tettek be Spartacuséknak, de végül a második évad végén a Vezúvnál őt is elérte a vég. Szerepe egyértelműen van olyan karakteres, hogy lehessen építkezni rá, de kérdés mennyiben működhet egy ilyen alternatív elképzelés, akár a többiek hiányában.

A House of Ashur tehát december 5-én érkezik.

Spartacus House of Ashur Left to Right Jordi Webber Tarchon Graham McTavish Korris and Tenika Davis Achillia
Forrás: Variety

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×