Ekkor jön a Matchbox-film, vagyis a barátságosabb Halálos iramban

Az Apple felvázolta 2026-os terveit.

Kajtár Virág
Olvasási idő: 3 perc

Az Apple Los Angeles-i rendezvényén gorcső alá vette 2026-ot, s beírt öt filmet is a naptárába, köztük a John Cena nevével fémjelzett Matchbox-adaptációét. A produkció végül az októbert célozza meg, az eseményen levetített képsorok alapján pedig leginkább egy családbarátabb Halálos irambanra számíthatunk. A száguldásba John Cena mellé Jessica Biel (Hetedik mennyország), valamint Sam Richardson (Az alelnök), Teyonah Parris (Marvelek) és Arturo Castro (Broad City) is beszállnak. A Mattel Films és a Skydance a Tyler Rake: A kimenekítés rendezőjét kérte fel, hogy készítsen mozifilmet a Matchboxból. Sam Hargrave múltját ismerve akcióból és hajmeresztő autós mutatványokból nem szenved majd hiányt a film, a forgatókönyvön pedig David Coggeshall és Jonathan Tropper dolgoztak.

Győzelem a játékautók piacán

A Matchbox-játék márkát 1953-ban alapították, és 1997-ben a Mattel megszerezte a jogokat. A Mattel a Hot Wheels nevű terméksorozatával versenyzett a Matchboxszal a játékautók piacán. A történet szerint Jack Odell autórajongó tervezte az első autót lányának, akinek csak akkor engedték meg, hogy játékot vigyen az iskolába, ha az elég kicsi volt ahhoz, hogy elférjen egy gyufásdobozban. Amikor a lánya iskolatársai is ilyen “gyufásdoboz-autót” akartak, megszületett az ikonikus márka.

Első nagy sikerük II. Erzsébet királynő koronázási hintójának modellje volt, amelyből több mint 1 millió játékmodell kelt el. A Matchbox autó miniatűr méretéről és a részletekre való odafigyeléséről ismert, és az évek során további méreteket és konfigurációkat (beleértve a készleteket is) próbáltak ki. Az átlátszó csomagolásba, apró, öntvényből készült autókkal a világ minden pontján találkozhatunk. Miközben Hollywood évek óta próbálja a Hot Wheels kisautóit a filmvászonra varázsolni, a Matchbox ebben is beelőzte őket – a szépséghiba az egészben, hogy azóta a Mattel mindkét márkát magáénak tudhatja.

Erős mezőnyben

Hargrave egykori kaszkadőr és kaszkadőrkoordinátor, aki többek között játszott Az éhezők viadala, az Amerika kapitány: Polgárháború, az Atomszőke és Bosszúállók: Végjáték című filmekben. Játékfilmes rendezői debütálását a Netflix Tyler Rake: A kimenekítés című film hozta Chris Hemsworth főszereplésével. A streaming szolgáltató legnézettebb akciófilmje volt, amelyet 2023-ban folytatás követett.

Coggeshall olyan produkciók forgatókönyvét írta a közelmúltban, mint például az Apple TV+- saját gyártású The Family Plan és a nagyon alulértékelt Az árva: Az első gyilkosság, míg Tropper regényíró és a kultikus Banshee és Warrior című sorozatok alkotója; de egyébként ő írta Az Adam-projekt című időutazós kaland forgatókönyvét is.

Az Apple másik négy idei dobása között van az Outcome, ebben Keanu Reeves igyekszik lejönni a drogokról (Apple TV+, április 10.). A The Way of the Warrior Kid, melyben Chris Pratt önvédelemre tanítja fiát (november 20.), a The Dink (Apple TV+, július 24.) című vígjáték, ahol Ed Harris teniszező fia apja bosszantására inkább pickelball-játékosnak áll, valamint a Mayday Ryan Reynolds és Kenneth Branagh főszereplésével, mint lezuhant pilóta és ex KGB-ügynökök (Apple TV+, szeptember 4.).

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×