Wide Screen
Image default
Filmek

Egy titokzatos karakter is feltűnt a Fekete Özvegy-film budapesti forgatásán

Az elmúlt napokban több forgatási kép is megjelent a Fekete Özvegy-szólófilmről, amit lassan egy hete Budapest utcáin forgatnak, miközben kiszúrtak egy titokzatos karaktert is.

Az elmúlt napokban több forgatási kép is megjelent a Fekete Özvegy-szólófilmről, amit lassan egy hete Budapest utcáin forgatnak, miközben kiszúrtak egy titokzatos karaktert is.

Scarlett Johansson önálló filmjét hivatalosan a Marvel még mindig nem jelentette be, azonban lassan egy hónapja már Európában forgatják a Fekete Özvegy-szólófilmet. A stáb előbb Norvégiában rögzített képsorokat, most pedig már Budapest több pontján látták a főszereplőt akció közben, amit annak rendje és módja szerint a rajongók megörökítettek, köztük egy új titokzatos karaktert, akit eddig nem láttunk a Marvel Moziverzumban.

A rajongók ezután rögtön találgatásokba kezdtek, hogy kit láthatunk a képen, aki meglehetősen sok közös vonást mutat a Kiképző nevű Marvel-karakterrel, még akkor is, ha nem teljesen úgy ábrázolták a karaktert, ahogy azt megszokhattuk a képregényekben, hiszen a koponya maszk hiányzik a fejéről, bár a kapucnit kiszúrhattuk. Ezek csak találgatások, hivatalosan senkit sem erősítettek meg, de reményeink szerint a San Diego-i Comic-Conon többek között erre is sor fog kerülni július közepén.

Amennyiben Kiképzőt látjuk a képeken, akkor felmerülhet sokakban a kérdés, hogy ki fogja életre kelteni a karaktert. Nos, egy tippünk már van is a szerepre, hiszen David Harbour tökéletes versenyzőnek bizonyulna erre az ismert karakter szerepére, de lényegében a Stranger Things című sorozat sztárja bárkit eljátszhat a képregényekből.

Még több a témában...

FEJTÁGÍTÓ: A Marvel Bosszúállóinak van egy titkos fegyvere az X-Menek ellen

Kiss Zita

A Végtelen háborúban a Fekete Rend vezetője, Corvus Glaive az egyik szereplőt megölte volna

Kévés Bence Mihály

James Gunn elárulta, hogy melyik a kedvenc képregényfilmje, és nem A galaxis őrzői!

Kévés Bence Mihály

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat