Főoldal Játékok Egy ideig nélkülözniük kell az Xbox és a PlayStation tulajoknak a Serious Sam 4-et
Játékok

Egy ideig nélkülözniük kell az Xbox és a PlayStation tulajoknak a Serious Sam 4-et

Még a nyáron érkezik a Serious Sam 4.

435

A Serious Sam 4 valamikor ez év augusztusában érkezik meg PC-re és Google Stadiára, jóval a konkurencia előtt, így aki Xbox-on vagy PlayStation-ön szerette volna nyúzni, annak bizony várnia kell 2021-ig. A horvát Croteam, shooter veteránjai által megálmodott cucc újraéleszti és továbbfejleszti a klasszikus formulát, mely eddig remek alapul szolgált a korábbi részekhez.

A franchise eddig is híres volt a nagy, nyitott arénákról, azonban a készítők növelték a rendelkezésre álló teret. Ezúttal 128 x 128 kilométeres pályákon darálhatunk le mindent ami szembejön.

A ránk támadó hordák számban is fel fognak érni a bejárható terep méretével. A legyűrendő ellenfelek között ott lesznek a már kultikussá vált Kamikazék és Kleerek, de számos új rondaságot is kapunk, akiket céltáblának használhatunk.

Ahogy ellenfelekből, úgy fegyverekből sem lesz hiány. Rendelkezésünkre fog állni szinte minden, amivel az utunkba kerülő kifogyhatatlannak tűnő szörnyáradatot és egyéb kreatúrákat alázhatjuk le igazán stílusosan.

Aki esetleg nem tud tovább várni, nézzen körbe Steamen, ugyanis a korábbi epizódok hatalmas akciókat kaptak a bejelentés örömére.

Szerző

Nappal tisztességes családapaként funkcionálok, de altatás után előveszem a controllerem, hogy kialvatlanra játszhassam magam.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dune: Awakening
Játékok

Arrakis életre kel a Dune: Awakening című online túlélős játékban

Új előzetesen csodálhatjuk meg a Dűne világában játszódó új túlélős MMO-t.

Marvel's Spider-Man 2
PlayStation

Marvel’s Spider-Man 2 frissítés érkezik március 7-én

Ezeket az újdonságokat hozza a Marvel’s Spider-Man 2 következő frissítése.

Elden Ring Shadow of the Erdtree
Játékok

Bemutatkozott az Elden Ring első nagy kiegészítője

Idén nyáron érkezik a Shadow of the Erdtree című kiegészítő.