Főoldal Filmek Egy Az ördögűző-trilógián dolgozik a Blumhouse, amiben Ellen Burstyn visszatér Chris MacNeil szerepében
Filmek

Egy Az ördögűző-trilógián dolgozik a Blumhouse, amiben Ellen Burstyn visszatér Chris MacNeil szerepében

Korunk legfélelmetesebb horrora folytatást kap.

478
Az ördögűző
Forrás: Universal Pictures

Tudtuk, hogy a Blumhouse csapata és a Morgan Creek egy közvetlen folytatáson dolgozik William Friedkin rendezőtől az 1973-as horrorklasszikusához, Az ördögűzőhöz. Eddig abban a tudatban voltunk, hogy egy önálló részen dolgoznak, de az egyik amerikai lap cikkéből megvilágosodtunk, hogy valójában egy háromrészes filmsorozaton dolgoznak.

A The New York Times közléséből kiderült, hogy az Universal kezében lévő Blumhouse Az ördögűző folytatásán dolgozik, ami lényegében egy trilógia lesz. Korábban megtudtuk a 2018-as Halloween rendezője, David Gordon Green irányítja majd Az ördögűző folytatását, de mint most kiderült, igazából három részben gondolkodnak. Ellen Burstyn újra eljátssza Chris MacNeil szerepét, mellette pedig a Hamilton sztárja, Leslie Odom Jr. egy kétségbeesett apa szerepét kapta, aki segítségért MacNeilhez fordul, amikor lányát megszállják. Linda Blair lehetséges visszatéréséről egyelőre nincs hír Regan szerepében.

Sokan minden idők egyik legfélelmetesebb horrorjának tartják az eredeti részt, amiben egy fiatal lányt (Linda Blair) megszáll a gonosz, és a lány anyja (Ellen Burstyn) megkísérli megszabadítani lányát a démon megszállástól, amiben segítségére lesz két pap is (Jason Miller és Max Von Sydow).

Természetesen a film két folytatást is kapott. Az elsőt The Heretic címen mutatták be John Boorman rendezőtől, de a kritikusok lehúzták, miután nem sok köze volt az első részhez. A másodikat a Légió regény alapján William Peter Blatty készítette Az ördögűző III. címen, ami már sokkal jobb volt, mint az elődje, és az 1973-as klasszikus közvetlen folytatásaként tartják számon.

A Universal Pictures és a Peacock állítólag több mint 400 millió dollárért cserében szerezte meg a film jogait. Az első film várhatóan 2023-ban kerül a mozikba, de kilátásba került annak az esélye, hogy esetleg streamingszolgáltatón mutatják majd be a horrort. Morgan Creek David és James Robinson mellett még Jason Blum is producer lesz.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Öt éjjel Freddy pizzázójában
Filmek

Bejelentették az Öt éjjel Freddy pizzázójában folytatását

Hivatalosan is zöld utat kapott az Öt éjjel Freddy pizzázójában folytatása.

Éjszakai merülés
Filmkritikák

Éjszakai merülés kritika

Az Éjszakai merülésben azért kapálóznak a színészek, hogy túléljék ezt a filmet.

Az ördögűző: A hívő
Filmek

Szó nélkül lelépett Az ördögűző: A hívő folytatásának rendezője, David Gordon Green

Hátralépett a Universal, és Az ördögűző: A hívő folytatásának bemutatóját is elnapolták.