Főoldal Sorozatok Donald Glover bátyjával közösen írja a Lando történetét
Sorozatok

Donald Glover bátyjával közösen írja a Lando történetét

A Disney+ sorozat főszereplője veszi kézbe az irányítást, bátyjával közösen írja a Lando történetét.

281
Lando Calrissian

Kathleen Kennedy évekkel ezelőtt jelentette be sok más projekt mellett, hogy a Solo: Egy Star Wars-történet mellékszereplőjével sorozat készül. A leleplezés óta viszont nem történt semmi, egészen eddig azt hittük, hogy halott a projekt, ám egy új jelentés szerint Donald és Stephen Glover leszerződött a Lucasfilm készülő Disney+ Lando tévésorozatának írására.

Az AbovetheLine beszámolója szerint, amit később az io9 is megerősített, a testvérek vették át a sorozat írását Justin Simien tavaly nyári távozása után, aki állítólag azért búcsúzott, hogy a Kísértetkastély rendezésére koncentráljon. Egy múlt héten megjelent interjúban Simien bizonytalannak tűnt a projekt jelenlegi státuszát illetően.

Minden bizonnyal a szívemet öntöttem bele, és rengeteg időt töltöttem azzal, hogy velük együtt dolgozzunk egy igazán nagyszerű sorozat összeállításán. Úgy érzem, hogy mindenki szereti, és azt mondták, hogy szüneteltetnünk kellett az ütemezés miatt, és a következő frissítést [2020-ban] kaptam, néhány évvel ezelőtt. Szóval nem tudom, fogalmam sincs, mi van vele.

Justin Simien

A Glover testvérek közreműködése a jelentés szerint már hónapok óta eldöntött, de a WGA írósztrájk kezdete óta, idén május óta szünetel. Bár még nem erősítették meg, ez nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy Donald Glover visszatér a címszereplő Lando Calrissian szerepében, amire Glover már korábban is utalt.

A sorozatot először 2020 decemberében jelentették be a Disney befektetői napján, de az eltelt évek alatt alig tudtunk meg bármit is a készülő sorozatról, mivel más Star Wars-sorozatok, köztük A mandalóri, az Obi-Wan Kenobi, a Boba Fett könyve és a hamarosan érkező Ahsoka mind nagyobb figyelmet kaptak.

A Star Wars Celebration során feltett kérdésre, hogy még mindig tervben van-e a sorozat, Kathleen Kennedy, a Lucasfilm elnöke úgy fogalmazott, hogy “csak annyit mondhatok, hogy még mindig készül, és nagyon izgatottan várjuk”.

Glover először Lando Calrissian szerepében a Solo: Egy Star Wars-történetben kapott lehetőséget. Bár Glover remekelt a filmben, az antológiafilm csúnyán megbukott a kasszáknál és a kritikusok az egyik legrosszabb filmnek kiáltották ki a messzi-messzi galaxisban.

Lando Calrissian
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Az akolitus
Sorozatok

Az akolitus hozta a Disney+ egyik legerősebb nyitányát

A 2024-es évben a Disney+ legerősebb premierjét produkálta Az akolitus.

Az akolitus
Sorozatkritikák

Az akolitus premier kritika

Az akolitusban végre a Sith-ek kapják a főszerepet, de megérte várni rá?

Az akolitus
Előzetesek

A titokzatos Sith nagyúr kap főszerepet Az akolitus új előzetesében

Az akolitus új előzetesében hallhatjuk és többet láthatunk a Sith mesterből.