Főoldal Előzetesek [DC FanDome] A Wonder Woman 1984 új előzetesében még Gepárd is megmutatta magát
ElőzetesekBREAKING

[DC FanDome] A Wonder Woman 1984 új előzetesében még Gepárd is megmutatta magát

Itt a Wonder Woman 1984 legújabb előzetese.

1.1k

Elkezdődött a nagy DC FanDome virtuális találkozó, aminek első állomása rögtön az idei egyetlen DC alkotása, a Wonder Woman 1984 volt. A résztvevőkön kívül a stúdió bemutatta a film legújabb kedvcsinálóját, ami a korábban látott jelenetek mellett rengeteg újat is hozott, benne végre azt is láthatjuk, hogy milyen lesz Kristen Wiig színésznő karaktere, Gepárd.

A panel vendégei Gal Gadot, Chris Pine, Kristen Wiig, Pedro Pascal és természetesen Patty Jenkins rendezőnő volt, illetve egy vendégszereplőt is láttunk az első filmből, Lynda Carter-t. De kétségtelen, hogy a legnagyobb figyelmet ezúttal Wiig kapta. Ami érthető, hiszen karakterét a legnagyobb homály fedte eddig. Bár többször is láttunk képet, de mindeddig csak Dr. Barbara Minervaként mutatták a rajongóknak, most azonban végre lehullt a lepel, milyen lesz, amikor átalakul Gepárddá. Még maga Diana hercegnő is megdöbben azon, hogy mire vetemedett barátnője, Minerva.

A Wonder Woman 1984 október 2-án érkezik a mozikba.

Szerző
Kévés Bence Mihály

Imádok elveszni a filmek és sorozatok világában, ahol minden jelenet egy új kaland, és minden karakter egy új barát. Nálam mindig forog a “lejátszás” gomb.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Superman
Filmek

Nathan Fillion „önelégült” Zöld Lámpása is bemutatkozott a Superman új promójában

Superman nem hozott új előzetest a Super Bowlra, helyette Nathan Fillion igazgatja...

Superman
Filmek

Rachel Brosnahan szerint James Gunn Superman-filmje hű marad a képregényekhez

A Lois Lane-t alakító színésznő szerint az új Superman-film egy optimista, reményt...

Superman
Filmek

James Gunn cáfolja, hogy CGI lenne Superman arca

Nem használtak számítógépes trükköt a Superman vitatott jeleneténél.