Érdekes utat járnak be a népszerű PS4-es játékok felújított remastered kiadásai PS5-ön. A Marvel’s Spider-Man és a Horizon Zero Dawn Remastered esetében határozottan érezhető és látható volt az előrelépés az eredeti változathoz képest, míg a The Last of Us Part II Remastered már inkább egy szépen kibővített next-gen patch érzetét keltette. A sort most a Days Gone Remastered folytatja, amely bár látványban, és fényhatásokban tényleg nagyon sokat szépült, azért alapvetően ugyanazt kapjuk új módokkal, mint hat éve PS4-en.
A Days Gone pedig különösen egy mostohagyerekké vált a PlayStation számos sikeres játéka között. A Bend Studio 2019-ben adta ki a Days Gone-t PS4-re, amely akkor vegyes fogadtatásban részesült a kritikusoknál. A játékosok viszont szerették, a PC-s kiadással együtt több mint 7 millió példány kelt el belőle, amely annyira nem rossz eredmény, persze nem éri el a Sony többi nagy címének számait. A játékosok mégis vártak valami folytatást, de a korábbi vezető szerint erre már szinte semmi esély. A Ben időközben valamilyen live service címen dolgozott, ám azt törölték a bejelentés előtt, így a stúdiónak igazából nincs új játéka azóta sem. A Sony mégis adott egy új esélyt a Days Gone-nak, engedélyezték a remastered kiadását PS5-re, így talán új játékosokat is bevonzanak, amely akár előre vetíthet valamilyen jövőbeli folytatást. De vajon erre a remasteredre vártak a rajongók?
The Motor Riding Dead
Akik most találkoznak először a Days Gone történetével azoknak röviden annyit, hogy ez a zombi filmek találkozása a motoros bandákról szóló road movie-val. Tényleg olyan, mintha a Kemény motorosok (Sons of Anarchy) sorozat szereplői belecsöppennének a The Walking Dead vagy Z világháború című zombi horrorfilmekbe. A történet középpontjában két ilyen motoros fickó van, Deacon St. John és társa William „Piás” Gray, akik próbálnak túlélni ebben a zord és apokaliptikus világban. Nem elég, hogy zombihordák vannak mindenhol, de még bandák, fosztogatók és szektások is nehezítik a dolgukat. Deacon pedig egy személyes drámát is átél, felesége elvesztése miatt. Tulajdonképpen a történet nagyon egyszerű, a játék erőssége inkább a karakterekben és a világában rejlik.

Ez egy viszonylag emberi időben végigjátszható, nyitott világú zombis akciójáték, amiben a motorunk jelenti a fő járművet. A Bend Studio fejlesztői elég nagy gondot fordítottak, hogy a nyersanyagokkal jól gazdálkodjunk. Motorunkba üzemanyagot kell tenni, figyelni rá, hogy ne sérüljön sokat, fegyvereinket fejleszteni. Nincs túlzsúfolva a nyitott világ, de bőven van elég tenni való. A játékmenet alapvetően lopakodós, de nem annyira, mint a The Last of Us, azért is sokszor nyílt harc lesz a megoldás. Itt nagyobb hangsúly van az akciókon és Oregon nyitott világának bejárásán, mint a Naughty Dog díjnyertes játékában. És miért hozom fel folyton a The Last of Ust? Azért, mert a PlayStation portfóliójában ez a két játék viszonylag közel jelent meg egymáshoz, a Days Gone 2019-ben, míg az első The Last of Us 2014-ben kapott felújítást PS4-re, a második rész meg 2020-ban érkezett a konzolra. Bár a két játék eltérő, azért mégis sokszor érződik, hogy a Days Gone nehezen tudott kilépni a The Last of Us árnyékából, nehezített terepre érkezett.
Miben újult meg a Days Gone Remastered?
Mivel ez már egy felújított újra kiadás, ezért nem fogjuk tovább ecsetelni a játékmenetet, mert azt már hat éve megtettük. A Bend és a Sony egy külsős csapatot, a Climax Studiost bízták meg, hogy elkészüljön ez a Remastered PS5-re. A hangsúly a hibák kijavításán, a grafikai tuningon és az új módokon volt. A kiadás nagyon sokban párhuzamba állítható a The Last of Us Part II Remastered felhozatalával.

A Days Gone Remastered a szokásos két grafikai beállítást kapta az alap PS5-ön. A Performance mód 1440p-re felskálázott, stabil 60 fps-t ad, míg a Quality mód natív 4K felbontást 30 fps-sel. Ahogy a Sony többi hasonló játéka a konzolon. A PS5 Pro tulajdonosok enhanced móddal nagyobb felbontásokat kaphatnak, a PSSR és VRR támogatással pedig még jobb eredményeket csikarhatnak ki a szoftverből és a konzolból. A grafika láthatóan megújult. A textúrák is nagyobb felbontást kaptak valamivel, a növényzet dúsabb, részletesebb. A legszembetűnőbbek a fények, árnyékok, ebben nagyon sokat újult a PS4-es változathoz képest. A globális illuminációt és ray trancinget kihasználva a vizes felületek szépen tükröződnek, a fény-árnyékok sokkal élethűbbek, a színek is élénkebbek lettek.
Ezen felül viszont a játék maga sokban nem változott, a játékmenete és minden egyéb ugyanaz maradt, olyan mélységekben nem nyúltak bele a szoftverbe, mint a Horizon Zero Dawn Remastered esetében. Azért nem tökéletes, mert hiába az erősebb PS5, néha vannak hosszabb töltőképernyők és nálam egy komolyabb fagyás, összeomlás is történt a játék közben.

Zombihordák, meg a többi
A grafikai felújításon túl a Days Gone Remastered kapott néhány izgalmas új játékmódot. Ebből talán a legjobb az a Horde Assault, amely egy klasszikus túlélős árkád mód. Itt megváltozik az open world környezet, hatalmas zombi hordák jönnek felénk és nekünk ebben a nehezített környezetben kell túlélnünk és időre feladatokat teljesítenünk, főként a motorunkat megvédenünk a hordák elől. A mód kapott egy kisebb fejlődési rendszert is, a teljesített feladatokért tapasztalati pontokat kapunk, amelyekkel új cuccokat fejleszthetünk és szintet léphetünk. Deacon mellé itt társakat is betehetünk, akiket fokozatosan oldunk ki a horda módban. Izgalmas és sok játékidőt adhat, ha végeztünk a sztori kampánnyal.

A The Last of Us Part II Remasteredhez hasonlóan a Days Gone is kapott Permadeath és Speedrun módokat. Előbbi egy nagyon nehéz mód, csak egyszer halhatunk meg, utána kezdhetjük újra a játékot. A Speedrun módban pedig mindent időre kell csinálnunk, folyamatosan megy a visszaszámláló a képernyőn. Ezt bármilyen nehézségi fokozaton csinálhatjuk. Akik már végigjátszották a Days Gone-t PS4-en, azok a felhőből átvihetik a mentéseiket a PS5-ös Remasteredbe és az új módokkal újra kezdhetik.
A Sony és a PlayStation újabban kiemelten foglalkozik az akadálymentesítéssel, hogy mindenki tudjon játszani a konzolon. A Days Gone Remastered is kapott új akadálymentes funkciókat, magas kontraszt mód, gyorsaság csökkentése, menü narráció, hangok, kontroller billentyűkiosztás megváltoztatása, színek, stb. A Days Gone Remastered nyomott áron kapható PS5-re és PC-re (Steamen és Epic Games Store-on) 18.790,- Ft-ért. Akik már birtokolják a játékot PS4-re, azok mindössze 10 dollárért (kb. 3500,- Ft) megkaphatják a Remasteredet PS5-re. Pont úgy, mint a The Last of Us Part II Remastered esetében.
VERDIKT
Korrekt ráncfelvarrást kapott a Days Gone. Noha a rajongók továbbra is epekedhetnek a második rész iránt, a Sony és a Bend Studio legalább a PS4-es változatot kijavította és ugyan minimális grafikai tunninggal, de valamennyire kipolírozták PS5-re. A Remastered tartalmai szinte teljesen megegyeznek a The Last of Us Part II Remasteredével, ami érdekes mintát mutat a PS4-es játékok remastered kiadásairól PS5-re. Persze nem ezzel fogják megváltani a világot, nem is ez a cél, ez talált pénz a kiadónak, hogy a következő nagyobb projektjeiket finanszírozzák, egyúttal felmérjék, hogy mekkora még az igény a játékosok felől az adott franchise-ra. A Days Gone sosem volt egy kiemelkedő játék, de egy egyedi és jópofa darab a zombis zsáner rajongóinak. Akik nem próbálták, azok most viszonylag jó áron hozzájuthatnak egy szebb és teljesebb kiadáshoz, akiknek pedig már meg van PS4-re, azok most nagyon olcsón megkaphatják PS5-re a Remasteredet.
