Főoldal Játékok Cáfolják azon beszámolókat melyek szerint hűtési gondokkal küszködik az Xbox Series X
Játékok

Cáfolják azon beszámolókat melyek szerint hűtési gondokkal küszködik az Xbox Series X

Melegszik a helyzet.

442

Néhány szerencsés tesztelő már javában vizsgálja, mit is tud a Microsoft next-gen konzolja, azonban már két különböző forrás is egy aggasztó részletről számolt be az új Xbox kapcsán. A beszámolók alapján rendkívüli mértékben melegszik a gép, a tárhely bővítésére szolgáló hivatalos perifériát pedig szabályosan forrónak titulálták.

A jelen generáció játékosainak is sok kellemetlen pillanatot okozott a hűtés kérdése, bár az elmúlt időben inkább a PS4 repülőgépek turbinájához hasonló hangja állt a célkeresztben. A Sony ígéretei szerint a PS5 már határozottan halkabb lesz, most azonban egyelőre úgy tűnik, a Microsoft futhatott bele hasonló tervezési gondokba. A riportok valójában kissé ellentmondásosak, mert néhányan kifejezetten a halk üzemelést emelték ki fő pozitívumként, azonban erre nyilván nem kapjuk fel a fejünket. A tesztidőszakban csak korábbi generációk visszafelé kompatibilis játékait, és a dashboardot van lehetőség tanulmányozni, így az egy jó darabig kérdés marad, a komoly Series S/X játékok mennyi munkát követelnek majd a hűtőktől.

A hírt azonban azóta maga Aaron Greenberg, az Xbox marketing fejes cáfolta (és több más influenszer is csatlakozott hozzá). Elmondása szerint az új gép melegedése nem sokban különbözik az Xbox One X-étől. Hogy kinek van igaza, azt majd egy hónap múlva megtudjuk. Mindenesetre elég valószínűtlennek tűnik, hogy Microsoft dollármilliókért kifejleszt egy új gépet, ami az első publikus teszten megbukik. Ne feledjük, hogy az új konzolt a belsős munkatársak már tavasz óta hazavihették tesztelni, így ha komoly problémák lennének, már kiderülhetett volna.

A kisebb testvér, a Series S esetében nem merült fel hasonló gyanú és reméljük, az elsődleges konzol gondjai is javításra kerülnek ha igazak. Egy hónap van csupán hátra a rajtig, de még mindig szerencsésebb, hogy ha most derül fény egy problémára, mintha a megjelenés után fordulna botrányba a dolog.

Szerző

2003 karácsonyán egy PlayStation 1-et találtam a fa alatt, és azóta se eresztenek a játékok, így a gamer rovat csapatát próbálom erősíteni.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dune: Awakening
Játékok

Arrakis életre kel a Dune: Awakening című online túlélős játékban

Új előzetesen csodálhatjuk meg a Dűne világában játszódó új túlélős MMO-t.

Elden Ring Shadow of the Erdtree
Játékok

Bemutatkozott az Elden Ring első nagy kiegészítője

Idén nyáron érkezik a Shadow of the Erdtree című kiegészítő.