Budapesten forgatják a Halo élőszereplős tévésorzatot

Nyáron vált biztossá, hogy elkészül a Halo-sorozat, amit most újabb bejelentés követett: Budapestre látogat Master Chief.

Kévés Bence Mihály
2 Min Read

Nyáron vált biztossá, hogy elkészül a Halo-sorozat, amit most újabb bejelentés követett: Budapestre látogat Master Chief.

Sok rajongó szíve megdobbant a bejelentés után, mikor a nyáron a Showtime megerősítette, hogy a konzolbirodalom legnagyobb franchisából sorozatot készítenek, érkezik a Halo-játéksorozat élőszereplős változata, aminek központi egyénisége ki más is lehetne, mint a videojáték univerzum főszereplője: Master Chief.

A Halo-játéksorozat valamennyi kiadás története civilizációk háborújáról szól, amit az emberiség és az idegen Covenant szövetség vív egymással. A játék egyik főszereplője John-117 kódjelű szuperkatona, Master Chief, valamint társa, a Cortana névre keresztelt mesterséges intelligencia. (Nem meglepő, hogy így hívják a Microsoft cég asszisztensét operációs rendszerein, hiszen a Halo franchise kiadója nem más, mint a redmondi székhelyi Microsoft.) David Nevins igazgató igazgatótól nyáron Master Chief szerepétől eltekintve azt még elárulta, hogy a sorozat a 2001-ben megjelent alapjáték idején játszódik majd (a 26. században).

Ez Entertainment Weekly biztosra veszi, hogy a Halo-sorozat forgatását 2019 júniusában kezdik és az első évad 10 részt számlál majd, azonban ami még ennél is értékesebb információ, hogy a hírek szerint a sorozatot teljes egészében Budapesten filmezik.

Hivatalos címet még nem közöltek, pusztán csak a Halo munkacímen fut a projekt, de ahogy a Showtime és az Ablin Entertainment nyáron elárulta, teljesen új megközelítésben készül a sorozat, miközben törekedni fognak arra, hogy hűek maradjanak a játékhoz. A történet kidolgozója és egyben showrunnere Kyle Killen lesz, akihez jellen állás szerint még Rupert Wyatt (A majmok bolygója: Lázadás) csatlakozott.

A Halo-sorozat bemutatója valamikor 2020-ban lesz.

Share This Article