Főoldal Filmek Box Office-figyelő 2021/1. hét: A Wonder Woman 1984 zsinórban két hétvégét nyert, de hatalmasat esett az érdeklődés
Filmek

Box Office-figyelő 2021/1. hét: A Wonder Woman 1984 zsinórban két hétvégét nyert, de hatalmasat esett az érdeklődés

A Wonder Woman 1984 behúzta az első hetet 2021-ben.

367
Wonder Woman 1984

Hosszú huzavona utána a WarnerMedia ősszel úgy döntött, hogy nem tolják el a Wonder Woman 1984 bemutatóját, hanem a mozik mellett digitálisan is bemutatják december végén. A december 25-én bemutatott folytatás az év utolsó hetét nagy fölénnyel nyerte, most pedig 2021 első hetét is megnyerte magának, viszont hatalmasat esett az érdeklődés.

A második héten mindössze 5,5 millió dollárt forgalmazott belőle a Warner Bros., ami csaknem 67%-os esés az első héthez képest. Eddig a film a tengerentúlon 28,5 millió dollárt hozott a stúdiónak, világszerte pedig 118,5 milliónál jár. Kétségtelen, hogy a stúdió jobb kezdésről álmodott, bízott benne, hogy több mozi nyitva lesz a világon, de elemzők szerint akár a 40 millió dollárt is elérheti az Egyesült Államokban a film.

Amerikában jelenleg a mozik csaknem 60%-a zárva van, így sokakban megfordult a gondolat, hogy a Warner Bros. lehet kicsit elhamarkodta a döntést, amikor a bemutató mellett döntött. Ha később, valamikor 2021-ben mutatták volna be a filmet, akkor nagyobb profitra tehetett volna szert, ám a stúdió továbbra is kitart a hibrid megoldás mellett, hogy az idei évben az összes filmet egyidejűleg mutassák be a mozikban és az HBO Max streamingszolgáltatón. Több probléma is van a szolgáltatással. A legnagyobb, hogy csak az Egyesült Államokban érhető el jelenleg (augusztusban jön Magyarországra is), és előfizetők beszámolói szerint sokszor megáll és akadozik a szolgáltatás.

A második helyet Croodék: Egy új kor kaparintotta meg 2,1 millióval, ami előző héten még csak a dobogó harmadik fokára ért fel. A családi animációs rajzfilm Tom Hanks új filmjét, A kapitány küldetés című filmet előzte meg. A történelmi dráma 1,6 millió dollárt hozott. Sokkal jobbak a számok, ha a premiertől számítjuk, hiszen akkor A kapitány küldetése 5,8 millióval áll az Államokban, a Croodék pedig világszerte már 114,9 milliót hozott az elmúlt hat hétben. Az első tízbe egy legendás klasszikus is visszatért, Ridley Scott A nyolcadik utas: a Halál a lista hetedik fokára ért fel.

2021. január 1. – Box Office hétvége

1. Wonder Woman 1984 – $5.5M

2. Croods: Egy új kor – $2.1M

3. A kapitány küldetése – $1.6M

4. Fatale – $700K

5. Ígéretes fiatal nő – $660K

6. Nagypapa hadművelet – $113K

7. A nyolcadik utas: a Halál – $75K

8. Freaky – $55K

9. Come Play – $54K

10. Half Brothers – $40K

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dűne: Második rész
Filmek

A Dűne: Második rész meghódította a jegypénztárakat, az első résznél is erősebben nyitott

Tarolt a Dűne: Második rész, jobb kezdésről nem is álmodhatott volna a...

Wonka
Filmek

A Wonka tartja magát a box office lista élén

Erős kihívó hiányában a Wonka megnyerte a 2024-es év első hétvégéjét.