Főoldal Filmek Box Office-figyelő: 2019/50. hét: Dwayne Johnson újra kasszát robbantott
Filmek

Box Office-figyelő: 2019/50. hét: Dwayne Johnson újra kasszát robbantott

Nagyon erős nyitóhétvégével kezdett a Jumanji – A következő szint, amivel a Sony kijavította a Charlie angyalai bukását és minden idők 13. legerősebb decemberi nyitóhétvégéjét produkálta.

506
Jumanji: A következő szint

Nagyon erős nyitóhétvégével kezdett a Jumanji – A következő szint, amivel a Sony kijavította a Charlie angyalai bukását és minden idők 13. legerősebb decemberi nyitóhétvégéjét produkálta.

A Jumanji – A következő szint 60,1 milliós nyitóhétvégével alapozta meg a későbbi sikereket. Szüksége is volt az erős nyitásra, mert a következő héten már mozikban az új Star Wars film, ami miatt a többi mozi biztos erősen fog visszaesni. A közönség szerette a filmet, így talán meg tudja ismételni a két évvel ezelőtti rész sikerét és növelni a bevételt a karácsonyi időszakban. A Jumanji – Vár a dzsungel az első öt napban 52,7 millióig jutott el, és csak az USA-ban 404-et gyűjtött össze. A szép feladat adott, meglátjuk elérhető-e a következő szint? Amíg ez kiderül, addig is itt tudjátok elolvasni kritikánkat.

A Jumanjinak köszönhetően a Jégvarázs 2. visszacsúszott a második helyre, a hétvégén már „csak” 19,2 milliót ért el, de összességében már 366-nál jár, világszinten pedig megvan az 1 milliárd is. Egészen pontosan 1,032 milliárd dollár, amivel a Disney hatodik filmje idén, amelyik átlépte a bűvös határt. És hol van még a vége?

Tőrbe ejtve

Harmadik helyen a Tőrbe ejtve, ami harmadik hétvégéjén a harmadik helyre ért oda, 9,2 millió dollárral, egy nagyon szép 34%-os esés után. Ezzel összességében a 78 milliót érte el, valahol 100 körül lesz a vége az USA-ban, világszinten 200 alatt kicsivel.

A másik két széleskörű premier sokakat nem érdekelt, Clint Eastwood Richard Jewell-je 5 millió dollárt szedett össze, de nem is olyan filmről van szó, ami széles körnek szólna. Inkább a felnőtt, drámát kedvelő célcsoport lesz rá kíváncsi. A nézők szerették, ezt mutatja a nyitó napi közönség ’A’ értékelése a CinemaScore szerint.

A Fekete Karácsony még ennél is gyengébb volt, 2625 moziban csak 4,4 millió dollárt ért el ami a Blumhouse stúdió legrosszabb nyitása valaha. A közönség sem igazán szerette, az értékelések nagyon gyengék. Valószínűleg hamar ki fog kopni a mozikból.

Jövő héten nyit a Star Wars: Skywalker kora, kasszarobbantásra felkészülni!

A hétvége eredményei millió dollárban a BoxOfficeMojo alapján:

#CímHétvégi bevételÖsszbevétel
1.Jumanji – A következő szint60,160,1
2.Jégvarázs 2.19,1366,5
3.Tőrbe ejtve9,278,9
4.Richard Jewell5,05,0
5.Fekete Karácsony4,44,4
6.Az aszfalt királyai4,198,2
7.Queen & Slim3,633,1
8.Egy kivételes ember3,349,3
9.Dark Waters2,08,8
10.21 híd1,126,3
Szerző

Imádom a mozgóképeket, legyen az film, sorozat, doku, rövidfilm vagy csak egy ötletes klip. Minden jöhet. És néha még írok is róluk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

CinemaCon Disney
Filmek

CinemaCon: A Walt Disney Studios bemutatója

Volt minden a Disney bemutatóján: majmok, szuperhősök, rajzfilmek, igaz történetek, borzongás.

CinemaCon Sony Pictures
Filmek

CinemaCon: Sony Pictures nélkül kezdődött az idei rendezvény

Érdeklődés hiányában elmaradt a Sony Pictures előadása a CinemaConon.