Hétfőn bejelentette az EA, hogy teljes egészében magánkézbe kerülnek egy Szaúd-Arábiai konzorcium felvásárlása után. A céget hamarosan privatizálják és kivezetik a tőzsdéről. A kiadó és a stúdiók jövője még kérdéses, egyelőre nem tudunk a távlati terveikről. A BioWare egyik volt fejlesztője aggódik, hogy a felvásárlás után talán bezárhatják a stúdiót.
Az EA felvásárlása után mi lesz a fejlesztő stúdiók sorsa?
A BioWare az egyik legrégebbi fejlesztője az EA-nek, a kanadai stúdió legendás a szerepjátékok között, hiszen olyan címek fűződnek a nevükhöz, mint a Baldur’s Gate, a Neverwinter Nights, a Star Wars: Knights of the Old Republic, a Mass Effect és a Dragon Age.
A stúdió játékai az utóbbi 10 évben nem voltak viszont sikeresek. A 2017-es Mass Effect: Andromeda nagyon rossz technikai állapotban jelent meg és a 2019-es Anthem is hatalmasat bukott. A tavalyi Dragon Age: The Veilguard közel 10 év fejlesztés után jelent meg, s bár a játék technikailag jó állapotban volt és jó kritikákat is kapott a sajtóban, a játékosok tömegesen utasították el a játékot a túlzott woke és DEI tartalmak miatt. Ez is óriásit bukott tavaly, mely az EA negyedéves jelentését is megsínylette.
Emiatt fejezte ki aggodalmát Trick Weekes, a BioWare egyik volt írója a BlueSky platformján. Weekes eljátszott a gondolattal, hogy milyen beszélgetés lehet majd az EA és az új tulajdonosok között, melynek nyomán feltehetően bezárják majd a BioWare-t, hiszen a szaúdiak híresen ellenzik vallási és politikai okokból a woke és DEI tartalmakat.
Változik a politikai széljárás a videójátékok világában is
Persze a fentiek csak egy volt fejlesztő fantáziája, egyáltalán nem biztos, hogy így is történik majd. Nem egyedül a BioWare használta hangsúlyosabban a woke-ot játékaiban, gondoljunk csak az EA többi játékára. Amennyiben az új tulajdonos nyomás alá helyezi a kiadót emiatt, úgy várhatóan kiadják majd a stúdióknak, hogy távolítsák el ezeket a tartalmakat a játékaikból.
Ez egyezne az új politikai széljárással is, mely Donald Trump második elnökségével kezdődött idén. Számos IT, tech és szórakoztatóipari vállalat, multinacionális cég tüntette el azonnal DEI tartalmait, hogy kedvezzenek az új kormányzatnak. Továbbá a reklámokban is érezhető egy paradigmaváltás. Így egy esetleges váltás nem lenne egyedi eset az EA-nél, függetlenül attól, hogy milyen magánkézbe kerültek.
A BioWare mindettől függetlenül nehéz helyzetben van. Már idén év elején komoly átalakítás indult a stúdiónál főként a Dragon Age: The Veilguard bukása miatt. Számos fejlesztő kilépett már vagy áthelyezték. A csapat jelenleg az új Mass Effect játékon dolgozik, melyet 2020-ban jelentettek be, de a megjelenése még odébb van. Ráadásul az EA privatizálása úgy jöhetett létre, hogy közel 20 milliárd dollár értékű hitelt vettek fel, így egyből ekkora adóssággal indul a cég magánkézben.
Jason Schreier, a Bloomberg szerzője megjegyezte, hogy ilyenkor általában tömeges elbocsájtások, bezárások, projekt törlések, lefaragott költségek következnek, majd utána agresszív monetizáció a játékokban. Így lehet, hogy a BioWare leépítése, vagy bezárása pusztán egy pénzügyi döntés lenne és semmi köze a woke-hoz. Reméljük a kiadó és a stúdiók átvészelik ezt a változást és utána ismét visszatérnek legjobb játékaikhoz. Az EA október 28-án tartja a befektetőinek következő negyedéves beszámolóját, ahol talán a jövőbeli terveiket is felvázolják.

Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
