Főoldal Játékok Belsős infók szerint az egyik új Xbox a PS5-nél is erősebb lesz!
Játékok

Belsős infók szerint az egyik új Xbox a PS5-nél is erősebb lesz!

A Sony nemrég hivatalosan szivárogtatott egy pár specifikációt az következő PlayStationről, ez úgy látszik csak olaj volt a tűzre a Microsoftnál.

556

A Sony nemrég hivatalosan szivárogtatott egy pár specifikációt az következő PlayStationről, ez úgy látszik csak olaj volt a tűzre a Microsoftnál.

Nem is olyan régen a Sony domborított egy nagyot, és hivatalos információk keretei között nagyjából megosztotta velünk a PS5 specifikációit. Mint láthattuk nagyon erős konzol lesz, hiszen a Ray Tracing képes NAVI alapú GPU illetve az egyedi 8 magos Zen 2 alapú processzor még a PC-s berkeken belül is erősnek számítanak majd. Az sem elhanyagolható dolog, hogy mindenképpen fogunk benne SSD-t találni.

Most azonban nagyon hiteles források mondják azt, hogy a Microsoft Anaconda kódnévre hallgató konzolja (ők elméletileg kettővel is készülnek a következő generációra, az anaconda az erősebb) még ennél is fejlettebb lesz. A redmondiak már eddig is pedzegették, hogy a legerősebb hardware-t akarják megépíteni a következő generációban. Reméljük nemsokára ezeket a specifikációkat is megtudjuk, mondjuk már az E3-on!

Szerző

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Elden Ring Shadow of the Erdtree
Játékok

Bemutatkozott az Elden Ring első nagy kiegészítője

Idén nyáron érkezik a Shadow of the Erdtree című kiegészítő.

Microsoft Xbox
Játékok

Ez a négy Xbox-játék érkezik PlayStationre és Nintendo Switch-re

A Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy mely Xbox-játékok jönnek a rivális konzolokra.

Xbox Games
Xbox

[Hivatalos] Xbox játékok érkeznek PlayStationre és Nintendo Switch-re

Négy megnem nevezett Xbox-játék érkezik a rivális konzolokra.