Főoldal BREAKING Bejelentették a Super Mario Bros.: A film folytatását
BREAKINGFilmek

Bejelentették a Super Mario Bros.: A film folytatását

Kitűzték a Super Mario Bros.: A film folytatásának premiernapját.

547
Super Mario Bros.: A film

A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetését okozta a Super Mario Bros.: A film. A Chris Pratt szinkronhangjával készült animációs rajzfilm hatalmas siker volt a Nintendo számára, több mint 1 milliárd dollárt hozott a kasszáknál világszerte, így nem kellett sokáig törni a fejüket rajta, hogy elkészítsék a második részt.

Shigeru Miyamoto, a Nintendo és Chris Meledandri, az Illumination Entertainment munkatársa osztotta meg az örömhírt, hogy a következő film már fejlesztés alatt áll, a megjelenési dátum pedig 2026. április 3. lesz.

Meledandri elmondása szerint az Illumination Studios Paris, amely az első filmen is dolgozott, ismét Aaron Horvath és Michael Jelenic irányításával készíti a film forgatókönyvét. Hozzátette, hogy a fejlesztési folyamat már javában tart, hamarosan az animáción kezdenek dolgozni. Miyamoto szerint “ragyogó és szórakoztató története lesz” a filmnek, amivel a cél az, hogy bővítsék az első rész világát.

A nagy bejelentés mellett a Nintendo néhány játékinformációt is közölt, például azt, hogy a Paper Mario Switch: The Thousand Year Door remake-je és a Luigi’s Mansion 2 HD, a 3DS Luigi’s Mansion: Dark Moon remaster változata 2024. május 23-án, illetve június 27-én lesz elérhető. Március 12-én pedig a Nintendo Switch Online Game Boy collection bővül az eredeti Game Boyhoz készült Dr. Mario, valamint a Mario Golf és Mario Tennis játékokkal.

Super Mario Bros.: A film
Szerző
Kévés Bence Mihály

Imádok elveszni a filmek és sorozatok világában, ahol minden jelenet egy új kaland, és minden karakter egy új barát. Nálam mindig forog a “lejátszás” gomb.

Szólj hozzá!

Még több a témában...

PC vs konzol
Játékok

Többen játszanak PC-n, mint konzolon, de a bevételek nem ezt mutatják

A PC-s bevételek több mint fele mikrotranzakciókból jött 2024-ben.

Nintendo Switch 2
Nintendo

A Nintendo elnöke szerint, ha nem tetszik a Switch 2 ára, akkor vegyünk Switch 1-et

A Nintendo hasonlóan rosszul kommunikálja a Switch 2-t, mint annak idején a...